Kívül, de még inkább belül szembetűnő a pozitív változás a kassai vasútállomáson. A régi, szürke, elhanyagolt, a hajléktalanoknak által szívesen látogatott épületet, egy modern a harmadik évezred normáinak megfelelő épületegyüttes váltotta fel.
Az utóbbi években a vasútállomás modernizációjára több millió eurót költöttek. Ami a fővárosban még nem sikerült, Szlovákia második legnagyobb városában megvalósult.

Az 1974-be épült vasútállomás már nagyon leromlott állapotban volt. „Változást a magántőke bevonásával sikerült elérni. Az állomás revitalizálásáról szóló koncessziós szerződés értelmében, 2011-től az Achiles Slovakia magántársaság 6.7 millió eurót fektet be, a munkálatok leghamarabb ez év végéig fejeződnek be”- nyilatkozta Dušan Šefčík, a Szlovák államvasutak (ŽSR) vezérigazgatója.
A magánberuházó a pénzéért cserébe megszerezte az vasútállomás kommersz célú helységeinek használati jogát.

„A változások az utasoknak nyújtott szolgáltatásokat is érintik. Az információs táblák, az európai normáknak megfelelően angolul is meg vannak jelölve, javult az egyéb szolgáltatások, így a boltok és a vendéglők színvonala is. Modern kamerarendszer felügyeli az utasok biztonságát, megváltozott a várótermek komfortja is”- állapította meg Martina Pavlíková, a ŽSR szóvivője.
„Majdnem 400 vasútállomásunk van, sok közülük 30-40 éves, némely még ennél sokkal régebben épült. Nagyon sok pénzre lenne szükség a felújításra váró épületek rendbetételéhez” – emelte ki Pavlíková.

Šefčík a továbbiakban ismertette, hogy a kassai vasútállomás további fejlesztésére az elkövetkező 5-7 évben, saját pénzeszközeik felhasználásával 10-15 millió eurót költenek. Így megújulhatnak a peronok, az aluljárók és folytatódhat az akadálymentesítés.

Pravda.sk, SZL, Felvidék.ma
Fotó: Pravda.sk