A Magyar Nemzeti Múzeum balassagyarmati Palóc Múzeuma olvasókört indít, melyen Mikszáth Kálmán klasszikusait veszik sorba. Az első találkozóra március 11-én került sor múzeum Palóc liget 1. szám alatti épületében. Az eseményre felvidéki Mikszáth-rajongókat is várnak.

„A most induló rendezvénysorozatunk elsősorban felnőtteknek szóló foglalkozás. Egyetemistáktól a nyugdíjasokig mindenkit szeretettel várunk a határon innen és túlról” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Steinmacher Kornélia, a múzeum irodalomtörténésze.

Mint elmondta, a március 11-i találkozó alkalmával Mikszáth Kálmán Az aranykisasszony című művét elemzik majd. „Az olvasókör alkalmain szubjektív véleményünk, személyes olvasmányélményünk egymással való megosztása kerül majd előtérbe. A résztvevők megismerkedhetnek a Mikszáth–művek művelődéstörténeti hátterével is. Ehhez kapcsolódik a KITEKINTŐ anyaga. Az alapos szövegértésre, szövegismeretre számít a művekre alapozott rejtvény, amelynek megfejtése nem feltétele a részvételnek” – magyarázta a foglalkozásvezető.

A múzeum tervei szerint havi rendszerességgel tartják meg az olvasókör foglalkozásait. Ezzel kapcsolatban az irodalomtörténész a Felvidék.ma-nak kifejtette: „Az első alkalmakra már vannak konkrét ötleteink, az olvasókör további témáit a résztvevőkkel közösen fogjuk kialakítani.” Az olvasókör alkalmaira a belépődíj egységesen 400 forint.

A Szklabonyán született nagy palóc mesemondó Balassagyarmathoz is kötődik. Pesti tanulmányait befejezve Balassagyarmaton helyezkedett el esküdtként Mauks Mátyás szolgabírónál, majd itt lett ügyvédbojtár, Nógrád megyei hivatalnok. Az Ipoly menti városban ma is őrzik emlékét, tanintézményt neveztek el róla, emléktábla és szobor is hirdeti Mikszáth Kálmán balassagyarmati kötődését.

Az olvasókörről az Eseménynaptárunkban is olvashat ITT>>>

Pásztor Péter, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”58778,58776,57560,54005,54004″}