Egyik korábbi írásomban már foglalkoztam azzal a kihívással, amit a szlovákiai magyarságot érő agyelszívás jelent, aminek Magyarország részéről vagyunk kitéve. Most viszont az egyik erdélyi blogon bukkantam rá egy olyan írásra, ami ugyanezzel a problémával foglalkozik.

Úgy látszik tehát, hogy ez a probléma Erdélyben is létezik, habár az ő történelmi hátterük, intézményi ellátottságuk különbözik a miénktől. Hogy azt ne mondjam, náluk van miből meríteniük.

És habár a komáromi Selye egyetem segített valamit, de alapjában nem oldotta meg a szlovákiai magyar oktatásügy hiányosságait. Hogy miféle hiányosságokról van szó?

Csak egy példa.
A közelmúltban hallottam a Pátria rádióban egy riportot egy kiugróan tehetséges kisgyerekről, akinek a szülei megfelelő oktatást biztosító intézményt a gyerek anyanyelvén, és ezért szlovák iskolába voltak kénytelenek beíratni.

Ez a történet rávilágít arra, hogy a szlovákiai magyar oktatásügy nincs felkészülve a tehetséggondozásra. Ezért, a gyerek, aki kiugró képességű valamiben, és ragaszkodik hozzá, hogy az anyanyelvén tanuljon, akkor az útja valamelyik magyarországi elit gimnáziumba vezet. És a legtöbbször, sajnos, el is veszik a magyar közösség számára – teszem hozzá.

Történészek a megmondhatói, hogy a második világháború utáni csehszlovák-magyar lakosságcsere legnagyobb vesztese pont a magyarországi szlovákság volt, amelyik elveszítette lelkipásztorait, tanítóit, akik megtarthatták volna szlováknak a közösséget.

Vigyázzunk, hogy ne járjunk mi is hasonlóan!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma