Pár hete, a választási kampány kellős közepén egy új plakátra lettem figyelmes, aminek az volt a szlogenje, hogy „Válasszon minket”.
Nem, kedves olvasóim, nem valamelyik párt üzen ily módon a szlovákiai magyar választónak, hogy március 5-én adják rájuk a voksukat. Ezen a „választási” plakáton a komáromi Jókai Színház üzeni a szlovákiai magyarnak, hogy válassza a kultúrát, azaz őket.
Szerb Antal írja 1934-ben, a Magyar irodalom története előszavában:

„Magyarnak lenni ma nem állami hovatartozást jelent, hanem az érzésnek és gondolatnak egy specifikus módját, ami ezer év értékeiből szűrődött le : kultúrát.”
…
Mindig irigyeltem azokat, akik Komáromban vagy Kassán laknak, a Jókai illetve a Thália színház miatt, mert ezek az intézmények naponta várják a színház kedvelőket, jobbnál jobb előadásokkal. Itt, Somorján havonta egyszer van színházi előadás a Városi Művelődési Központban, és mióta itt élek, a világért se szalasztanák el egyetlen alkalmat se. Azt a fórumot pedig, amit Felvidék.ma biztosít, felhasználom, hogy rendszeresen írok az előadásokról – így is reklámot csinálva a színháznak.
Szerencsére, azonban nemcsak én tartom szükségesnek, hogy hírt adjak színházi előadásokról. A minap is örömmel fedeztem fel egy tudósítást a legújabb komáromi premierről:

„A csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény aláírásának 70. évfordulójára időzítve, február 27-én, első alkalommal mutatták be Komáromban „A nagy (cseh) szlovákiai magyar csönd” című monodrámát. A darabot Soóky László író, kritikus, publicista írta Benkő Géza színész-rendező felkérésére, a mű dramaturgja Varga Emese. Szombat este hét órakor a patinás Tiszti pavilon díszterme megtelt: a derűs szomorújáték a várt sikert hozta. A durván hatvan perces előadás alatt a közönség jókat derült vagy éppen döbbenten hallgatott.”

Mit ne mondjak, biztatóan hangzik, és akár hiánypótlónak is nevezhetném az előadást. Sok helyen leírtam már, hogy a szlovákiai magyarságnak szüksége van a közös történetekre. Mert az emlékezet az a láthatatlan kötelék, ami összeköt minket.
És mi lenne inkább a szlovákiai magyarság közös története, mint az eufemisztikusan lakosságcserének elkeresztelt, háború utáni kitelepítések?
Március 5-én tehát menjünk el választani, utána pedig szavazzunk a kultúrára!

Sztakó Zsolt, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”59716,59500″}