Dunaszerdahelyen március 1-jén, a városi sportcsarnokban rendezte meg a Magyar Közösség Pártja a Szívünkben a döntés című rendezvényét.

A Himnusz közös eléneklése után a rendezvényt Hájos Zoltán, Dunaszerdahely polgármestere, az MKP listájának 120. számú jelöltje nyitotta meg. A polgármester kihangsúlyozta, hogy azért vállalta a jelölést, mert az MKP programja megoldást biztosít a magyar közösség problémáira. Felszólította a jelenlévőket, hogy vegyenek részt a választásokon, mert a helyi és a megyei képviselet mellett nagyon fontos, hogy március 5-én a szavazatok leadásával a szlovák parlamentben is megvalósuljon a magyar képviselet.

Berényi József, az MKP elnöke személyesen nem tudott jelen lenni, mert a közszolgálati Szlovák Televízióban a pártok számára biztosított televíziós beszélgetés egyik szereplője volt.
 
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokratikus Szövetség elnöke az erdélyi magyarok szolidaritásának üzenetét hozta el Dunaszerdahelyre. Felszólalásában elmondta, hogy Délvidéknek és Erdélynek is van magyar képviselete az Országgyűlésben. Kihangsúlyozta: nagyon fontos, hogy Felvidéken se legyenek a szavazók közömbösek, közönyösek, és szívükben érezzék, milyen fontos döntés előtt állnak március 5-én.

Színpadon az MKP csapata
A nagyszabású kampányhajrában az MKP összefogás listájáról mintegy 40 képviselőjelölt vett részt, akiket az est háziasszonya, Erdélyi Claudia mutatott be a megtelt sportcsarnok közönségének. A jelöltek nemcsak a Dunaszerdahelyi, hanem a Komáromi, Galántai, Érsekújvári, Lévai és Vágsellyei járásból is érkeztek a barátságos és jó hangulatú estre, amelyen természetesen érezhető volt a közelgő választás nagy tétje is, ami megfelelő komolyságot adott a programnak.

Az idő szűkössége miatt a bemutatkozást követően az MKP alelnökei mondták el szakmai gondolataikat a párt programjából: Miklós László a vidékfejlesztésről, Őry Péter az önkormányzatiságról, A. Szabó László az oktatásról, Németh Gabriella a szociális intézkedésekről és Farkas Iván a dél-szlovákiai régió gazdasági fejlesztéséről. A több mint 500 jelenlévő lelkes tapssal fejezte ki tetszését és egyetértését. Felszólalásukban a képviselőjelöltek hangsúlyozták, hogy az összefogásra nagy szükség van és nemcsak a listán szereplő jelöltek, hanem a választópolgárok között is. Menyhárt József, a Dunaszerdahelyi járás elnöke felkérte a résztvevőket, hogy fogják meg egymás kezét és emeljék a magasba – szimbolizálva az összefogást, amelyre szükség van ahhoz, hogy a felvidéki magyarság jelene és jövője biztosítva legyen. 

Az összefogás dala
Felcsendült többek között Vadkerti Imre előadásában Petőfi Sándor Talpra magyar című megzenésített verse és meghallgatták Menyhárt József szerzeményét, az Összefogás dalát is, melyet Vadkerti Imre, Sipos Dávid, a Pósva Zenekar, Bertók István és a Kicsi Hang zenekar adott elő nagy sikerrel. A dal a közösségi videómegosztón is megtalálható.
A Kossuth-díjas Szarka-fivérek vezette Ghymes együttes koncertje után Bárdos Gyula hangsúlyozta, hogy át kell érezni a felelősséget, hiszen néhány nap múlva nagyon fontos döntés előtt áll a magyar közösség. „Az MKP egy olyan programot dolgozott ki, amit meg szeretnénk valósítani, de ehhez a felvidéki magyarság összefogására van szükség” – mondta Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, az MKP listájának 2. számú képviselőjelöltje.

A kampányrendezvényt Charlie és zenekarának koncertje zárta.

További képek az estről fotógalériánkban ITT>> tekinthetőek meg. 

Hideghéthy Andrea, Felvidék.ma