A parlamenti választások kapcsán a régió jövője érdekében összefogott Gömör és Nógrád. Történelmi lehetőség előtt áll a Gömöri-Nógrádi régió, ugyanis az MKP 21. sorszámú listáján első tíz jelöltje között két képviselőjelölt is a térségből. Auxt Ferenc a nyolcadik, Cziprusz Zoltán pedig a tizedik helyen van a listán. Ilyenre még egyetlen politikai párt esetében sem volt példa az elmúlt 25 év folyamán. Hallgassák meg a négy járás öt prominens személyének közös üzenetét:

Simko József : Rimaszombat esélye!
Rimaszombat polgármestere videoüzenetében hangsúlyozta, az MKP-nak köszönhetően történelmi lehetőség előtt áll a város. „Meg vagyok győződve arról, hogy a képviselőjelöltek nem csak a város, hanem az egész régió érdekeit fogják képviselni a szlovák törvényhozásban.”
A videó ITT tekinthető meg>>>. 

Juhász Péter: Méltó képviselet
Juhász Péter főorvos és megyei képviselő kifejtette, a két képviselő méltán tudja képviselni a térség magyarságának az érdekeit.
A videó ITT tekinthető meg>>>. 

Csúz Péter: Közös értékek, közös elvek
Csúsz Péter az MKP losonci járásának elnöke és megyei képviselő videóüzenetében elmondta: hat év után olyan parlamenti listával indul az MKP, ahol közösek az érték és közösek az elvek. „Úgy gondolom, kötelességünk támogatnunk a térség két jelöltjét” – summázta gondolatait a megyei képviselő.
A videó ITT tekinthető meg>>>

Szögedi Anna: Gömör többet érdemel
Szogedi Anna Tornalja polgármesterének üzenete: „A magyar közösség számára március 5. nagyon fontos állomás, a térség többet érdemel, a két jelölt méltón fogja képviseli régiónkat.”
A videó ITT tekinthető meg>>>

Nagy György: Közösen tudunk eredmény elérni
Nagy György kézműves és egyben a rozsnyói járás megyei képviselője megjegyezte, csak közösen tudunk nagy eredményeket elérni. „Nagy a tét, a megmaradás szempontjából is fontos a választásokon való részvétel” – fogalmazott a megyei képviselő.
A videó ITT tekinthető meg>>>. 
 
Felvidék.ma