A hétvégén felrobbantotta az internetet Robert Fico nem várt lépése, vagyis hogy nem adja át a kormányzás lehetőségét Sulíkéknak, hanem továbbra is Szlovákia kormányfője szeretne maradni. Ambíciói nem okoztak meglepetést, az viszont már annál inkább, hogy kivel kívánja a jövőben országunkat kormányozni.

Az SNS átállása Ficóhoz talán várható is volt, mivel a két párt már volt közös koalícióban, azonban a Most-Híd és a Sieť (Háló) átpártolása sokak számára érthetetlen. A szlovák újságírók nagy része is kritikusan értékeli Bugár és Danko lépését. Ezek közül szemezgettünk:

Štefan Hríb (Týždeň hetilap):
„A szavak elvesztették súlyukat a politikában … ha az SNS kijelentéseit komolyan lehet venni, akkor az SNS ezek szerint nem akarja, hogy bármilyen egyéb felállásnak esélye legyen a kormányalakításra, mint annak, amelynek a Smer lenne az élén. Ezzel az SNS meghatározta önmagát. Azokhoz az erőkhöz csatlakozott, amelyek Szlovákiából olyan országot csináltak, ahol nem az igazságszolgáltatás és a törvény győzedelmeskedik, hanem a hatalom és az üzletelések a háttérben. Az SNS tehát az ország kifosztóihoz csatlakozott, s egyben végérvényesen válaszolt arra a kérdésre is, hogy elbúcsúzott-e a Slota-féle politizálástól, amely a politikát bizniszként fogta fel….”

A zsivány-állam koncepcióhoz azonban a Smernek segítségre van szüksége, folytatja Hríb: „Nem elég a mára már teljesen hitelét vesztett Procházka, szükséges hozzá Bugár is. Bugárnak az SNS ülése utáni azonnali kijelentése, miszerint feltétlenül elutasítja a hivatalnokkormány megalakulását és az előrehozott választásokat, csak egyet jelent – Bugár nem utasítja el a kormányalakítást a Smerrel és az SNS-el. Bugár most sokat fog beszélni a felelősségtudatról, a stabilitásról, az uniós elnökségről, a szélsőségesek esetleges megerősödéséről, de a lényeget már nem rejtheti el.”

Andrej Bán (Týždeň hetilap):
„A jellem dönt (Charakter rozhoduje). Így írtátok? Kedves Most-Híd, tegnap tanúi voltunk szertartásos (kollektív) politikai öngyilkosságotoknak….. Béla, Ön nem értette meg, hogy pont a Smerrel való flörtölés és kollaboráció volt az oka annak, hogy a Most-Híd, Sieť és a KDH katasztrofális eredményekkel végeztek. Mert tolvajok, mert oligarchák, mert populisták…. Bugár úr és Danko úr, a Smer egy elfogadhatatlan populista-oligarchikus hibrid, ezt talán tudják. Vagy ők is tudhatnak valamit Önökről?

A Most-Híddal kezdem és személyeskedni fogok. Ez már nem a baloldalról, a jobboldalról, a szociáldemokratákról, a liberálisokról, a konzervatívokról szól, hanem a jellemről és a jellemtelenségről”, írja dühös hangnemben Bán, majd hozzáteszi, hogy vajon Lucia Žitňanská, František Šebej és Peter Kresák is egyetért-e Bugár Smerrel való kormányba lépésével, illetve, hogy mit szól mindehhez Simon Zsolt, aki azt nyilatkozta, hogy már csak a Malina Hedvig-ügy miatt is képtelenségnek tartja a Smerrel való együttműködést.

Radi Anita, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”60053,60017,60067,60061,60051,60019″}