Budapesten március 3. és 5. között rendezték meg a VII. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája (KEK) sporteseményt. A tornán idén öt ország tizenhat csapata vett részt. Felvidéket a komáromi Selye János Egyetem csapata képviselte.
Felvidéken kívül Kárpátaljáról, Erdélyből és a Vajdaságból is érkeztek csapatok. Az ifjúság mellett öregdiákok is érkeztek, akik a III. Alumni-kupán mérettettek meg.

Az Alumni-kupán szintén 16 csapat versengett, amelyen a csíkszeredai Imperial Wet diadalmaskodott. Második helyen végzett NSZK csapat Budapestről, harmadik lett a nagyváradi Zsukások, s a negyedik helyen a szintén nagyváradi Dinami Malaria csapat végzett.

A Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján az első helyet a Budapesti Műszaki Egyetem csapata szerezte meg. Második lett a Debreceni Egyetem, a harmadik pedig a Budapesti Corvinus Egyetem lett. A kolozsvári Góbék csapata érte el a legjobb külhoni csapat helyezését, negyedik helyen végeztek. A komáromi csapat a megosztott 13. helyen végzett.

A torna legjobb játékosának Weinmann Richárdot (BME), a legjobb kapusnak pedig Bálint Lehelt (Góbék) választották, a gólkirályi címet Kántor Tamás (Debrecen) érdemelte ki kilenc góllal.

„Egy sportesemény vagy futballmérkőzés nemcsak a sportról és a versenyről szól, a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája pedig az átlagos mérkőzéseknél is többről – utalt a KEK határokat átívelő, közösségformáló szerepére a díjátadó ünnepség elején a játékosokhoz intézett beszédében a torna fővédnöke, Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár. – Az összetartozás érzését és hangulatát itt nem csak a saját csapatukban, a saját csapattársaikkal tapasztalhatják meg a fiatalok, hanem a rendezvény minden egyes résztvevőjével, akikkel – bár más-más országokban laknak – azonos a nyelvük és azonosak a gyökereik.”

A rendezvényhez kapcsolódó, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum tanulói javára szervezett karitatív gyűjtés is eredményesen zárult, hiszen összesen több tucatnyi sportszert ajánlott fel a harminckét pályára lépő csapat.

Felvidék.ma
Fotó: KEK
{iarelatednews articleid=”59778″}