Zselízen idén is hagyományos keretek közt tartották az ünnepélyes emlékezést.
A helyi civil szervezeteknek otthont Magyar Házból indult el a felvonulás a Hősök sírkertjébe, majd onnan a kultúrházba. Itt gazdag műsort mutatott be a Franz Schubert Vegyeskar, illetve a Comenius Gimnázium diákjai, illetve Dóczi András Magyarországi Pozsonyi Nagykövetségének a titkára tolmácsolta Orbán Viktor felvidéki magyaroknak szánt üzenetét.

Menyhárt József

Az est csúcspontjaként ünnepi beszédet mondott Menyhárt József, egyetemi tanár, aki párhuzamot vonva a jelen és a 168 évvel ezelőtti események között fogalmazott meg társadalomkritikát, melyet egy rögtönzött anekdotán szemléltetett:

„A forradalom hajnalán együtt voltak az ifjak. Az ajtókat zárva tartották, mert féltek a besúgóktól. Egyszerre megjelent közöttük az Ördög. Zsinóros mentében, hanyag eleganciával lépett közéjük. Petőfi fáradt volt, alig aludt valamit az éjjel: kezében gyűrött lapok megkezdett sorokkal… Az ördög Sándorhoz fordult, szemébe nézett és ennyit mondott:
Ma valóra válik minden, amit arra a papírlapra írtál. Hősök születnek, sorsotok történelemmé válik: de a forradalom tüze elemészt! Ám van egy másik lehetőség is: itt a zsebemben a császár ajánlata… Bársonyszéket kínál, rangot, hivatalt: tisztes megélhetést… Ez a kérdés, válasszatok!
Petőfi vékony bajsza alatt huncut félmosoly játszott, s míg a gyűrött papirosra vetett néhány szót, a foga között ezt dünnyögte: “Ördögi rím: ezzel lett teljes a dal… ” S a kénkőszagú hajnalban elindult a Pilvax kávéház felé…”

Csonka Ákos, Felvidék.ma
Fotók: Sloboda Sándor
Megemlékezés a kopjafánálA Franz Schubert Vegyeskar műsoraAz 1848-49-es emlékmű