A közszolgálati csatornák igényes műsorkínálattal várják nézőiket és hallgatóikat március 15-én. A palettán közvetítések, ifjúsági műsorok és az ünnepi hangulathoz illő filmek szerepelnek.

A jeles nap hangulatát a korán kelőknek a Kossuth Lajos azt üzente című ünnepi zenés összeállítás adja meg. Az egy órás műsorban indulók, zenei részletek csendülnek fel, és egy igazi ritkaság is elhangzik: Pazeller Jakabnak, a Herkulesfürdői emlék zeneszerzőjének kevésbé ismert Kossuth indulója (Kossuth 6.03).

Kilenc órakor az ünnepélyes Zászlófelvonást közvetíti a Duna a Kossuth térről, majd a Múzeum kerti díszünnepségbe kapcsolódhatnak be az érdeklődők, itt Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke mond ünnepi beszédet (10.30).

Palóczy Lászlóról, az 1849-es országgyűlés korelnökéről szóló összeállításban Dr. Gyulai Évával, a Miskolci Egyetem irodalomtörténészével beszélgetnek (Kossuth 12.30). Az egykori politikus a miskolci Avasi temetőben alussza örök álmát.

A Noszlopy Gáspár − Kalandor vagy nemzeti hős? című magyar dokumentumfilm a magyar történelem vitatott alakját mutatja be. A parasztlegendák hőséről, a szabadságharc őrnagyáról, mások szerint egy kalandorról Újvárfalván, Noszlopy Gáspár szülőházában dr. Andrássy Antal tudományos kutatóval, dr. Bona Gábor hadtörténésszel és Zákonyi Ferenc szakíróval Jósfay György beszélget (M3 13.05).

Az ünnep hetén hallhatják az irodalomkedvelők a Rádiószínház adásában Hatvany Lajos Így élt Petőfi c. ötrészes sorozatát. A címből a lényeg is kiolvasható: a terjedelmes mű nem hagyományos életrajz, nem irodalomtörténeti tanulmány, hanem egy kivételes elme portréja a XIX. század géniuszáról, a forradalmárról, a legendáról (Kossuth 13.05).

A klasszikus zene kedvelőinek ünnepét szépíti meg az Évszázadok muzsikája. Az összeállításban Erkel Ünnepi nyitánya mellett elhangzik egy igazi zenei csemege is: Seibert Mátyás Petőfi-dalok ciklusa (Bartók Rádió 15.05).

A kőszívű ember fiai, a szabadságharc filmeposza, a Baradlay család drámáját örökíti meg. Emberi sorsokról, harcokról, szerelemről szól Jókai Mór regényének feldolgozása. Az 1964-ben készült látványos produkciót Várkonyi Zoltán rendezte. Az első részt hétfőn sugározza a Duna (Duna 18.35).

A múlt kérdez – a jelen válaszol felteszi a kérdést, mit tud a mai felnövekvő generáció 1848-49-ről, és ami még izgalmasabb: hogyan viszonyulnak a fiatalok a hazaszeretet, a honvédelem, a hősiesség, a pátosz és a romantika kérdéseihez? A válaszokat az érintettektől illetve egy fiatal, a történelmet sokoldalúan, személyiségközpontúan és az érzelmekre hatóan tanító történelemtanártól tudhatja meg, aki a műsort választja (Kossuth 21.04).

Sára Sándor alkotása, a 80 huszár a katonák honvágyának és hazaszeretetének állít emléket. A Lengyelországban állomásozó, osztrák kötelékhez tartozó Lenkey huszárok a forradalom hírére – az ellenkező paranccsal dacolva – hazaindulnak, vállalva az ezer veszéllyel teli utat (Duna 21.05).

Csermák Zoltán, Felvidék.ma