Első helyezést értek el Budapesten a nagymegyeri Magán Szakközépiskola tanulói. Egyetlen felvidéki csapatként kiváló felkészültségükért a zsűri külön dicséretében is részesültek.

A Szakmai Középiskolákért Kulturális Egyesület (SZAKE) a 2015/2016-os tanévre is meghirdette hagyományos közismereti vetélkedőit: Örökségünk ’48, a Magyarország az én hazám valamint a Magyarok Európában és Erdélyország címmel.

Az idén Nagymegyerről a Magán Szakközépiskola diákjai 2 csapattal jelentkeztek a versenyre a következő témákban: Örökségünk ’48 és Magyarok Európában.

“A verseny egy kétfordulós internetes feladatlappal indult, amelyet tanulóink eredményesen megoldottak, ezáltal bejutottak a döntőbe, melyre március 19-én került sor Budapesten a Stefánia Palota épületében. Diákjaink kiváló eredményeket értek el” – számolt be a Felvidék.Mának Lakatos Andrea felkészítő tanár.

Az Örökségünk ’48 című vetélkedőn a nagymegyeri diákok 1. helyezést értek el. Egyetlen felvidéki csapatként kiváló felkészültségükért a zsűri külön dicséretében is részesültek. A 1. helyezett nyereménye egy egyhetes sárospataki kirándulás, amelyen a diákok felkészítő tanárukkal vehetnek részt. A csapat tagjai név szerint: Varga Beáta, Sučeková Alexandra és Nagy Viktória.

A Czére Georgina, Szabó Viktória és Kovács Denisa összetételű csapat is hasonlóan sikeresen szerepelt a Magyarok Európában című versenyen. A versenyzők a megmérettetés után névre szóló oklevelet és három csodaszép és érdekes könyvből álló ajándékcsomagot kaptak.

“Az elért eredményre azért is büszkék vagyunk, mert tanulóink a szabadidejük nagy részét a felkészüléssel töltötték. A sok pozitív élmény hatására tanulóink jövőre is szeretnének részt venni a vetélkedőn” – tette hozzá Lakatos Andrea.