59755

Az Egyetemi Oktatók Kezdeményezése (IVU) újabb utcai demonstrációt szervez. Március elsején délután öt órára hívta létre az Oktatásügy temetése elnevezéssel az utcai demonstrációt.

A tervek szerint a résztvevők a Hivezdoslav téren gyülekeznek, innen közösen indulnak el a Kormányhivatal épülete elé. „Ezzel a menettel fejezzük ki a nem tetszésünket az oktatásügy elhanyagolásával szemben, amit a jelenlegi helyzetben nem könnyű túlélni” – magyarázta a TASR hírügynökségnek Juraj Halas, az IVU vezetője. Hozzátette: a politikai elit hozzá nem értése vezetett az oktatás hosszan tartó agóniájához.

Az egyetemi oktatók egy része február 15-e óta sztrájkol, ekkor vették át a stafétát az alap- és középiskolai kollégáiktól. A szlovákiai egyetemeken a sztrájk ellenére folyamatosan zajlik az oktatás. A demonstrációba bekapcsolódó pedagógusok különféle vitafórumokat, s egyéb kulturális rendezvényeket szerveznek az egyetemeken.

PP, Felvidék.ma 
Fotó: TASR
{iarelatednews articleid=”59576,59426″}