Nagyon kevés az esély egy tisztességes jobboldali kormány felállásához – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke, aki megerősítette, hogy lemond a nemzeti parlamenti képviselőségéről, és európai parlamenti képviselő marad.

Helyette az a Janka Cigániková ül majd be a parlamenti padsorokba, aki azzal vált ismertté, hogy elsősorban a nőiességével kampányolt.

„Mindent megtettem, hogy egy tisztességes jobboldali kormány létrejöjjön. Tegnap óta azonban tudjuk, hogy nem lesz ilyen kormány. A Smer-SD megegyezett a Most-Híddal és a #Sieť párttal” – jelentette ki mai (március 14-ei) sajtótájékoztatóján Sulík.

Sulík kijelentette továbbá, hogy európai parlamenti képviselő marad, mivel szerinte az segít a pártjának és annak javát szolgálja. Az SaS választóit és a jobboldalt is biztosította továbbá arról, hogy nem tűnik el a szlovákiai politikai életből. „Mindent megteszek, hogy az SaS határozott és kemény ellenzék legyen ezzel a se ilyen, se olyan formációval szemben, amelyik kormányozni készül itt” – fogalmazott Sulík.

Sulík nem kívánja értékelni a Most-Híd és a #Sieť elnökeinek, Bugár Bélának és Radoslav Procházkának a döntését. Jelezte azonban, hogy az egyezség a szóban forgó pártok közt már korábban megvolt, és csak az SNS tisztújító közgyűlésére vártak, amelyen a nemzetiek kijelentették, hogy csak a Smerrel lépnek kormányra, vagy a szakértői kormányt támogatják, amivel kizárták a jobboldali kormánykoalíció létrejöttét.

dé, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”60067,60080,60091,60076,59948″}