A szlovák külügyminisztérium diplomáciai úton nyilvánította ki nyugtalanságát a pozsonyi görög nagykövetnek Szlovákia belpolitikai életébe való ismételt beleszólása miatt.

A Miroslav Lajčák által vezetett tárca elsősorban Nicolas Plexidas Denník N-ben megjelent interjúját kifogásolja, amelyben a görög diplomata kendőzetlenül fejtette ki véleményét a szombati parlamenti választások eredményeiről, a választási kampányról de a lehetséges koalícióalakításokról is. A nagykövet szerint Fico bár kijátszotta az idegengyűlölő-kártyát, ez azonban mégsem bizonyult sikeres lépésnek. Az emberek inkább más migránsellenes és idegengyűlölő pártokhoz fordultak, amilyen például Kotleba pártja is – emelte ki a görög nagykövet.

Plexidas megjegyzései hamar kivágták a biztosítékot a szlovák külügyben. A tárca közleménye szerint bár a szlovák félnek nem áll érdekében elrontani a viszonyt a két tradicionálisan baráti kapcsolatokat ápoló két európai ország között, az ilyen megnyilvánulásokkal szemben azonban határozottan tiltakozik. A szlovák külügy azt várja a görög féltől, hogy ők is e baráti kapcsolatok és együttműködés építésén munkálkodjanak a jövőben, és ne avatkoznak be Szlovákia belügyeibe. Azt is remélik, hogy a görögök felhagynak az ország vezetőinek sértegetésével.

A külügy a múlt héten már magához hívatta a pozsonyi görög nagykövetet. Akkor Plexidast a görög diplomácia nyilatkozatai miatt kérték számon, melyben március 4-én provokatívnak nevezték Fico migránsválsággal kapcsolatos megnyilvánulásait.

TASR nyomán, szd, Felvidék.ma
Fotó: dennikn.sk