Fotó: a klub archívuma

Ólublón zajlott az idősebb diákok szabadfogású birkózó bajnoksága, melyen a dunaszerdahelyi, a madari és a marcelházi birkózók is rajthoz álltak. Összességben 22 klub 94 versenyzője küzdött a bajnoki címekért.

Dunaszerdahelyről Gaál Attila edző és segítője Szerencsés László vezetésével 12 dunaszerdahelyi birkózó indult csatába. A 38 kg-os súlycsoportban Csörgő Tamás remekelt, aki a döntőbe jutásért privigyei ellenfelét fektette két vállra, majd ezt követően a döntőben pozsonyi ellenfelét legyőzve szerezte meg élete első bajnoki címét. Gaál András 42 kg-ban két nyertes meccs után a döntőbe jutásért rimaszombati ellenfelén 10:6 pontozásos győzelmet aratva jutott a döntőbe, ahol somorjai ellenfele bizonyult jobbnak és szerzett értékes ezüstérmet. Vízy Róobert a 100 kg-osok között a bronzcsatában 4 pontos két lábra támadást követően múlta felül privigyei ellenfelét és szerzett bronzérmet.

A madari birkózóklub Kohút Milan és Kovács László edzők vezetésével 4 versenyzővel vett részt az eseményen és három éremmel tértek haza. Remes Norbert a második, Kajtár Sándor és Kovács Nicloas pedig a harmadik helyen végeztek. A marcelházi birkózóklubot Megály Mihály edző és 8 versenyző képviselte sikeresen, hiszen csapatbajnoki címet szereztek.

Eredmények

Dunaszerdahely:
38kg Csörgő Tamás 1.hely
42kg Gaál András 2. hely
73kg Botló Dominik 6. hely
100kg Vízy Róbert 3. hely

Madar:
35 kg Remes Norbert 2. hely
53 kg Csicsó Adrián 4. hely
66 kg Kajtár Sándor 3. hely
85 kg Kovács Nicolas 3. hely

Marcelháza:
32 kg Galbavý Albin 1. hely
47 kg Opálka Kevin 1. hely
59 kg Megály Zoltán 3. hely, Paradi József 4. hely
73 kg Hegedűs Viktor 2. hely

Csapatverseny:
1. Marcelházi BK 26 pont
2. Dunaszerdahelyi BK 17 pont
3. Madari BK 16 pont