Illusztráció

Az egész választási időszak alatt rendszeresen nőni fognak a tanítói fizetések – jelentette ki Peter Plavčan (SNS) szlovák oktatásügyi miniszter kedden Pozsonyban, miután tárgyalásokat folytatott Peter Kažimír (Smer-SD) pénzügyminiszterrel. A pedagógusok béremelkedésének konkrét mértékét azonban a miniszter nem pontosította.

„A tanítói fizetések emeléséről is beszélgettünk. Szeretnénk elérni, hogy a történelemben először a béremelés rendszeres legyen az egész választási időszak alatt“ – nyilatkozta Plavčan újságíróknak a mintegy kétórás találkozó után.

Megjegyezte, hogy a tanítói bérek konkrét növekedésének mértéke még a koalíciós tárgyalások témája. Ugyanakkor rámutatott, optimista. Az, hogy a tanítói bérek folyamatos emelését belefoglalják-e a kormányprogramba, szerinte szintén még a koalíciós tárgyalások eredményétől függ.

A kormányprogram oktatásügyi fejezetéről a tárca, illetve az ágazat regionális és felsőoktatási érdekvédelmi szervezeteinek képviselői hétfőn tárgyaltak. Konkrét számok a bérek alakulásáról ezen a találkozón sem hangzottak el.

Nem hivatalos forgatókönyv szerint a kormányprogram az egyes tárcákat érintő fejezetének végső változatát szerdán, április 6-án, terjesztik a kormány elé, majd ezt követően tanulmányozza át az anyagot Robert Fico miniszterelnök.

A kormány a tervek szerint április 13-án vitatja meg az egész pontosított kormányprogramot, amelyet Robert Fico várhatóan április 19-én terjeszt a Nemzeti Tanács elé jóváhagyásra, s ezzel bizalmat is kér kormánya számára. Azt, hogy mikor lesz a bizalmi szavazás, pillanatnyilag lehetetlen megjósolni, mert a vita a múltban is mindig elhúzódott, és több napig tartott.

Négy éve, 2012-ben, május 2-án terjesztette Fico az akkori egyszínű smeres kabinet programját a parlament elé, de a szavazásra csak május 15-án került sor. Most a helyzet annál bonyolultabbnak tűnik, mert négypárti koalíciós kormányról van szó, amely a 150 tagú testületben csak 81 képviselővel rendelkezik. Ez csak mérsékelt többségnek tekinthető.

(TASR)