Fotó: MTI, Máthé Zoltán

Pünkösd idején a Kárpát-medence magyarsága egy helyszínre összpontosít, a legnagyobb magyar búcsújáró helynek számító Csíksomlyóra. A több százezer vándor között minden évben megannyi felvidéki is található. Nem lesz ez másként idén sem. Több csoport még várja a csatlakozó útitársakat.

Idén is több baráti társaság, szervezet biztosít lehetőséget, hogy csoportos utazások keretében jussanak el Csíksomlyóra. Többek között a csatai Sólyom Gyermekei Polgári Társulás is, amely továbbra is várja a jelentkezőket az  autóbusz megteltéig.

„A zarándoklat május 12-én indul Párkányból és három napig tart. Utunkat végig idegenvezető fogja kísérni, így nemcsak a búcsúba, de Erdély megannyi érdekes helyszínére is ellátogatunk. Megtekintjük többek közt Nagyváradon a barokk székesegyházat, a parajdi sóbányát, Farkaslakán Tamási Áron sírját, Csíkszeredán a Mikó várat, Székelyudvarhelyen a szoborparkot, a sok száz éves bögözi templomot és annak freskóit, illetve kincses Kolozsvárt” – mondta el az út kapcsán Okos Csaba főszervező. Jelentkezni a 00421 905 065 902-es telefonszámon lehet.

Csatától kicsit keletebbre a makranci vianovások szerveznek hasonló túrát Kolozsvár, Parajd, Zetelaka, Békás-szoros, Gyilkos-tó, Beszterce és Nagybánya megállókkal. Őket Juhász Attila tornai és Szalay László nagyidai plébános személyében két lelki vezető is kíséri az úton. Bővebb információ a www.makranczi.com honlapon érhető el.