Jelenet az „Egy nő Berlinben” c. filmből, amely a Vörös Hadsereg által elkövetett borzalmakat mutatja be. A film Marta Hillers német újságíró naplója alapján készült.

Mivel említése is évtizedekig főbenjáró bűnnek számított, így csak durva becslésekre támaszkodhatunk. A számok azonban – de főképp a mögöttük lévő emberi tragédiák – mellbevágóak: a „felszabadító” Vörös Hadsereg katonái Magyarországon mintegy kétszázezer nőt erőszakoltak meg. Vagy: csak Bécsben 87 ezret. Berlinben százezret, német földön összességében mintegy kétmilliót.

A győzelem napján – a 2. világháború európai befejeződésének évfordulóján – nem mehetünk el szó nélkül amellett, milyen iszonyatos árat kellett fizetnünk a „felszabadulásért”. És nem csak a legyőzöttek, de az úgynevezett szövetséges, baráti országok lakossága is, amelyet – bár nagyságrendekkel kisebb mértékben – de szintén érintettek az Európára rászabaduló vörös horda terrorakciói.

Ilyen a háború?

A nők megerőszakolása lényegében elválaszthatatlan a háborúktól: általánosságban érvényes, hogy minél brutálisabb a háború, annál valószínűbb, hogy a legyőzöttek női lakossága durva erőszak áldozatául esik – írja Keith Lowe brit történész. És mindez nem csak a szovjet vagy a német katonák viselt dolgaira igaz, hanem ugyanúgy érintettek a nyugati szövetségesek is. A történész szerint 1942 és 1945 között mintegy 17 ezer amerikai katonát helyeztek vád alá Észak-Afrikában vagy Európában elkövetett nemi erőszak miatt.

A legdurvább cselekményeket azok követték el, akik kulturálisan a legtávolabb álltak a legyőzöttektől.

Példaként a francia kötelékben harcoló marokkóiakat említi, akik válogatás nélkül erőszakolták a nőket a 12 éves gyerekektől kezdve a hetvenéves asszonyokig.

Terror Magyarországon

A legdurvább visszaélésekre azonban akkor került sor, amikor a Vörös Hadsereg Magyarország területére lépett. Lowe a Csákvár-környéki atrocitásokat említi: tömegével erőszakolták a magyar nőket, de olyan durván, hogy nem egy esetben törött gerinccel végződött a többszörös erőszaktevés.

Nem tudjuk pontosan, hány magyar nőt erőszakoltak meg a szovjet katonák. Az országot hatalmukba kerítő kommunisták nem akarták a felszabadító, hősi Vörös Hadsereg „imidzsét” rontani. 1989-ig nem is beszélhettek erről a magyar történészek. Így csak durva becslések vannak, amelyek 200 ezer áldozatról szólnak.

Szlovákia területén is történtek atrocitások

Visszaélésekre Szlovákia területén is sor került, de nem abban a terjedelemben, ahogy Magyarországon – nyilatkozta az aktuality.sk-nak Dušan Kováč történész.
A Vörös Hadsereg vezetése világossá tette katonái számára, hogy baráti és szövetséges állam területére lépnek, ahol az efféle viselkedés elfogadhatatlan. „Az ilyesmit viszonylag komoly bűnként értékelték és az elkövetőket alkalmasint falhoz is állították” – mondja Kováč.

(Aktuality.sk/Felvidék.Ma)