Fotó: fcdac.sk

Kikapott a DAC Aranyosmaróton a Fortuna Liga 30. fordulójában április 30-án. A félidei 0:0 után 1:0 lett a végeredmény a hazaiak javára, így a sárga-kékek tizedik aranyosmaróti szereplése sem volt sikeres.

Az összecsapáson kevés helyzetet láthatott a közönség.  Az első félidő legnagyobb gólhelyzete közvetlenül a szünet előtt fokozta az izgalmakat: Pačinda a tizenhatos vonaláról lőtt kapura, de a labda centikkel elsuhant a bal felső sarok mellett.

A második félidőben sem változtak sokat az erőviszonyok, s már-már úgy látszott, döntetlennel zárul a mérkőzés, azonban Marques De Souza, a hazaiak gólerős brazil játékosa 5 perccel a meccs vége előtt egy pontrúgás után fejjel betalált a csallóköziek hálójába. A vendégek hiába tettek meg mindent a lefújásig, nem sikerült pontot rabolni. A több mint 200 DAC-szurkoló csalódottan utazhatott haza a Zsitva partjáról.

Tomislav Maric, a DAC edzője értékelése során csalódottságának adott hangot. Mint elmondta, fájlalja, hogy az ellenfél kapuja előtti 20 méteres zónában hiányzott a kreativitás, nem sikerült meglepni az ellenfelet.

A csallóközi csapat következő bajnoki meccsét ismét idegenben játssza. Május 7-én a Miava otthonába látogatnak a sárga-kékek a Fortuna Liga 31. fordulójában.

(Felvidék.Ma/fcdac.sk)