Fabó Tibor Selsdon Mardel szerepében.

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata előadása, A nyugalom kapta a legjobb előadásért járó fődíjat és a közönségdíjat a Magyar Színházak XXVIII. Kisvárdai Fesztiválján. E mellett a legjobb női és férfi alakítás díját, a közönségzsűri díját, a legjobb 35 év alatti színész díját is hazavihették, de övék lett a legjobb díszlet díja is.

A szombaton késő este megtartott díjátadó ünnepségen életműdíjjal jutalmazták Bocsárdi Lászlót, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgató-rendezőjét és a Jászai Mari-díjas Fabó Tibort, a Komáromi Jókai Színház tagját.

„Szerdán hívott fel Nyakó Béla fesztiváligazgató. Kérdezte, ott tudnék-e lenni szombaton, a díjátadón. Sajnos nem tudtam, előadásunk volt aznap” – mondta a Felvidék.ma-nak Fabó Tibor, akit vasárnap kora este értünk utol kingyesi otthonában, majd így folytatta – Kisvárdai életműdíjnak fogom fel. Ezt meg is írtam abban a néhány sorban, amit kértem, hogy a díjátadón olvassanak fel. Lényegében a kezdetektől, nyolcvankilenctől ott voltam a kisvárdai fesztiválon, néha ugyan voltak kihagyások, de rengeteg élményem van onnan” – tette hozzá a színművész.

Fabó Tibor Tóth Tibor Jászai Mari-díjassal (Lloyd Dallas) a Függöny fel előadásában
Fabó Tibor Tóth Tibor Jászai Mari-díjassal (Lloyd Dallas) a Függöny fel előadásában

A sors rendezte úgy, hogy éppen az idén nem volt ott a Komáromi Jókai Színház, és éppen a színpadon állt Komáromban, amikor a díjat átadták volna – jegyeztük meg. „Ez ilyen dolog. Működött Murphy törvénye” – mosolygott a színész, akitől arról is érdeklődtünk, élvezi-e Selsdon Mardel, a betörő szerepét, Michael Frayn két hete bemutatott Függöny fel! című színházi komédiájában a Komáromi Jókai Színházban. „Méhes László rendező egy kicsit átalakította a darabot, ezáltal kissé jobban megfelel az ízlésemnek. Amúgy igen, szeretem Selsdon szerepét, élvezem is, de mégsem ez az a szerep, amiben igazán lubickolni tudnék” – tudatta a Jászai Mari-díjas művész, aki elsősorban otthon tölti majd a nyarat. „Mindig van mit tenni a házunk körül Kingyesen, ahol Marival, a feleségemmel élek. A nyáron elsősorban ez lesz a program. Majd augusztus derekán fürdőbe készülök. És megint elmegyünk majd Veszprémbe, a zenei fesztiválra, ahová immár hagyományosan minden évben ellátogatunk a barátainkkal” – avatott be Fabó Tibor.

Kisvárdán a nemzeti fejlesztési miniszter által felajánlott díjat a Beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadása kapta, míg az Emmi és a Kisvárdai Várszínház által a legígéretesebb tehetség számára alapított Teplánszky-díjat a Fade-Out című előadásért a marosvásárhelyi András Lóránt Társulat vehette át.

A rendezői díjjal az Úrhatnám polgár és Az eset című előadásokért Sardar Tagirovskyt, a legjobb női alakításért járó díjjal Pethő Anikót, a Kolozsvári Állami Magyar Színház és B. Fülöp Erzsébetet, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagját jutalmazták.

Fabó Tibor Tóth Károllyal (Garry Lejenue) és a Jászai Mari-díjas Bandor Évával (Mrs Clackett) a Függöny fel! című színházi komédiában
Fabó Tibor Tóth Károllyal (Garry Lejenue) és a Jászai Mari-díjas Bandor Évával (Mrs Clackett) a Függöny fel! című színházi komédiában

A legjobb férfi alakításért adható elismerést Bányai Kelemen Barna, a marosváráshelyi színház művésze és Pálffy Tibor, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház színművésze vehette át. A legjobb 35 év alatti színész díját Kiss Bora (Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata) vihette haza.

A legjobb díszlet díjában A nyugalom című előadásért Adrian Damian, a legjobb jelmezért járó díjban az Úrhatnám polgár című előadás jelmezeiért Bajkó Blanka Alíz, míg a zenei díjban szintén az Úrhatnám polgár zenei világának megformálásáért Bartók György és alkotótársai részesültek.

Az eseményen átadták a hallgatói minifesztivál diákzsűrije, valamint a közönség által adható elismeréseket is. A legjobb előadás díját az ifjabb Vidnyánszky Attila rendezte Liliomfi érdemelte ki. A kilencnapos kisvárdai teátrumi seregszemlén huszonöt előadást és egy gálaműsort láthatott a közönség.

(Fotó: Kiss Gibbó Gábor)