A könyveket a Szakkay József Szakközépiskola diákjai segítettek elraktározni (Fotó: Kolár Péter)

Több ezer könyvet adományozott közép- és kelet-szlovákiai magyar iskoláknak Miskolc városa. A kötetek szétosztásával a Csemadok kassai szervezetét bízták meg.

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala – Papp Ferenc, kulturális főtanácsos kezdeményezésére – 5.500, helyhiány miatt kiselejtezett könyvet ajándékozott a felvidéki iskoláknak. A kötetek célba juttatásával a kassai Csemadokot bízták meg.

Az ajándék utánfutóban érkezett (Fotó: Balassa Zoltán)
Az ajándék utánfutóban érkezett (Fotó: Kolár Péter)

A könyveket a Polgármesteri Hivatal június 23-án saját költségén juttatta el Kassára. “Egy személygépkocsi utánfutóval hozta a könyveket. Jelenleg előttünk a nyár, így ideiglenes raktárt kellett találni. A kassai vasútállomás igazgatója készségesen állt rendelkezésre, és így a miskolci Polgármesteri Hivatal költségén ideszállított hatvan nagyméretű doboz könyvet az általa vezetett intézmény atombunkerében helyezték el, melyet amúgy sporttevékenységre használnak. Ezért semmilyen anyagi ellenszolgáltatást nem kíván” – tájékoztatta a Felvidék.ma-t Balassa Zoltán. Mint megtudtuk, a könyveket a Szakkay József Szakközépiskola diákjai segítettek elraktározni.

Fotó: Balassa Zoltán
Fotó: Kolár Péter

A kötetek között néprajzi tárgyú munkákat találunk elsősorban, valamint az elmúlt 10-15 év könyvtermését. A kötetek listáját szétküldik az érintett iskoláknak, hogy azok kedvükre válogathassanak belőlük, amíg a készlet tart.