A Csemadok alapszervezete július végén népviseleti bemutatóra hívta meg nemcsak a Garam menti, de távolabbi régiók hagyományőrző csoportjait, sőt egy magyarországi csoport Pusztahencséről is a meghívottak között volt.

A délelőtti felvonuláson a 21 meghívott településből 17 vonultatta fel a szebbnél szebb népviseletekben megjelent hagyományőrző csoportokat. Ezek között voltak leány, menyasszony, időskori, és gyermek viseletek, melyeket a délutáni program keretében mutattak be a csoportvezetők a színpadon.

Bény2

Koczka Katalin a rendezvény szervezője említést tett arról, hogy az egykori szervezések alapján jött az ötlete, hogy a Garam mentén, a falu szabadtéri színpadán jöjjenek össze a hagyományokat tisztelő, ápoló csoportok – ezzel is ápolva a népviseletek őrzését, tovább éltetve az ilyen jellegű falusi fesztiválokat.

Említést tett arról is, hogy az egykori fesztiválok (Zselíz, Gombaszög, Csemadok járási dal-,és táncünnepélyei) nagyban segítették a 80-as évek végén létrejött, illetve újjáéledt hagyományőrző-, és ápoló csoportok munkáját.

Bény3

Sokan emlékeznek rá, hogy a 2010-es évekig évente egyszer Szőgyénben, majd Köbölkúton került sor olyan nagyszabású rendezvényekre, ahol 3-400 szereplő vonult fel a környező falvakból. Az akkori Területi Választmány 10 éven keresztül mindig más helyszínnel télen megrendezte a népviseleti bált, amit aztán éppen a Garam menti falvak Csemadok szervezetei folytattak egészen a 2013-as évig.

e005

A 90-es évek elején a kurtaszoknyás falvak találkozói (melyet néhai Csókás Ferenc hozott létre), is ezt az ügyet szolgálták, hogy ne hagyjuk kihalni népi kultúránk értékeit, hagyományait.

A délelőtti felvonulás után a szereplők megkoszorúzták Csókás Feri bácsi emléktábláját a helyi tájházon, majd a délutáni program után megtekintették a bényi templomot. Koczka Katalin a rendezvény szervezője elmondta, hasonló jellegű találkozókat a jövőben is terveznek.

Bény4

Rendezvényüket a Bethlen Gábor Alap Zrt, a helyi önkormányzat és a szövetkezet szintén támogatta.

(Fotó: Vavreczky József)