Kép: mandiner.hu

“A Szlovák Költségvetési Tanács (Rada pre rozpočtovú zodpovednosť) szerint Szlovákia költségvetése korrekcióra szorul. A pénzügyminisztérium ezt ellenzi, szerintük a kiegyensúlyozott költségvetés elérése céljából nincs szükség korlátozni a kiadásokat.

Bár a kormány és a média sikeresen ülteti el az emberek fejében a fejlődő gazdasági kistigris képét Szlovákiáról, kevesen tudják, hogy a kormány 2012-től megszorításokat kénytelen bevezetni a költségvetésben. 2012 márciusától lépett hatályba a költségvetési felelősségről szóló alkotmánytörvény, az úgynevezett adósságfék, amelynek meg kellene akadályozni az államadósság elszaladását. (…)

Szlovákia a tavalyi évet 41 milliárd euró államadóssággal zárta. 2012-ben lépte át az 50%-os adósságrátát, 2013-ban 53% felett végzett, a 2014. áprilisi 55,4%-kal pedig belépett a harmadik szankciós sávba. A kormány akkor a törvény szerint elkészítette szankciós költségvetését, azzal a középtávú céllal, hogy 2016–2017-re az államadósság az első sávba kerüljön vissza. (…)

Az adósságfék hiánya könnyen oda vezetett volna, hogy restrikció hiányában Szlovákia ma már 57-58%-os adósságrátával számolna. Azt is figyelembe kell venni, hogy egy esetleges új válság kitörésekor az adósság kamatjának minden 1 százalékos emelkedése fél százalékot vinne el a GDP-ből. Mégpedig abból a GDP-ből, amelyről köztudott, hogy nagyon alacsony benne a hozzáadott érték, így jelentős része nem marad Szlovákiában.”

Matus Tibor: Szlovákia költségvetése korrekcióra szorul (Forrás: gazdasag.sk)