Fotó: OLaNO

Bejelentette az SaS és az OĽaNO-NOVA, hogy a jövő év őszén esedékes megyei választáson közösen indulnak.

„Megegyeztünk a közös indulásról az OĽaNO-NOVA párttal. A két párt az összes nyolc megyében közös listán indul majd, és egyfajta magját szeretnénk képezni az egyes koalícióknak. Minden kerületben külön tárgyalásokat folytatunk majd a lehetséges koalíciós pártokkal” – jelentette ki Richard Sulík, az SaS elnöke.

A két párt már az elkövetkező napokban előtárgyalásokat folytat majd a választási koalícióról, és megkezdik a megfelelő jelöltek kiválasztását is a megyeelnöki posztokra, illetve a megyei önkormányzatokba. Azt azonban tagadják, hogy a Robert Kaliňák belügyminiszter és Robert Fico kormányfő (mindketten Smer-SD) leváltásáért folytatott tiltakozóakció-sorozatuk már a választási kampány részét képezné. Igor Matovič, az OĽaNO-NOVA elnöke szerint ez még túlságosan korai lenne.

(Felvidék.ma/Postoj.sk)