Nem mindegy, mi kerül a kosárba (Fotó: divany.hu)

A szlovák földművelésügyi minisztérium is felemelte a szavát azon üzletláncok ellen, amelyek tisztességtelen hozzáállásukkal diszkriminálják a szlovákiai élelmiszergyártókat és márkákat.

A jéghegy csúcsaként a Tatrakon cég Morca-Della (húsos-szójás spagetti alap) termékének vesszőfutását mutatták be a Kaufland üzletláncban. A termék egyes polgároknál már-már kultikusnak minősül, és az is tény, hogy szlovák minőségi védjeggyel (SK embléma) rendelkezik. Az ellentét abból adódott, hogy a poprádi cég olyan konzervdobozokra váltotta termékeinek csomagolását, amelyekhez nincs szükség konzervnyitóra. Természetesen ez a termék árának növekedésével járt, amit az üzletlánc nem volt hajlandó elismerni és elfogadni, a konzervgyár pedig nem kívánt veszteséggel szállítani.

A minisztérium szerint ez az eset sajnos általános, a gyártókat sokszor kedvezőtlen vagy egyenesen elfogadhatatlan feltételek elé állítják, és éppen ezért nem jut el a helyi termék a vásárlóhoz. Pedig a lakosság keresi az itteni termékeket, hiszen a szlovákiai termékek csupán 39%-ban vannak jelen a pultokon, mégis az összforgalom 62,5%-át adják.

Az üzletláncok tisztességtelen gyakorlata elleni harc továbbra is egyik vezető témája marad a minisztériumnak az EU elnökség ideje alatt is, mivel súlyosan aránytalan az árrés elosztása a termelői és kereskedelmi láncolatban. Ezzel pedig nemcsak az élelmiszeripar károsul, hanem a termékpályán keresztül maga a mezőgazdaság és a helyi foglalkoztatás is.

A minisztérium megállapítja, hogy bár létezik a tisztességtelen kereskedelmi kapcsolatok elleni jogszabály, a törvénysértés bizonyítása nagyon bonyolult. A beszállítók többsége fél, hogy esetleges feljelentés után termékük lekerül a pultokról. Gabriela Matečná agrárminiszter szerint a megoldás kulcsa a vásárlók kezében van. Nekünk kell eldöntenünk, mit is rendelünk vagy vásárlunk, mert az élelmiszer minősége és eredete szorosan összefügg a legdrágábbal, az egészségünkkel.

A beszállítóknak szükségük van az üzletláncokra, mert ezekben lehet eladni a legtöbb árut, ugyanakkor állandó nyomás alatt van a haszonrésük, ami hosszú távon a termék minőségének romlásához vezet. Az üzletláncok viszont az erős konkurenciaharc miatt kénytelenek folyamatosan leszorítani az árat, mert még mindig az alacsony ár a legjobb vevőcsalogató.

Befejezésképpen pedig álljon itt a HNonline.sk összeállítása néhány legendás termék eltűnéséről:

  • Még 2007-ben a (Szlovákia számára majdnem hazai) cseh Opavia nem tudott megegyezni a Kauflanddal, így eltűntek a Miňonky és Tatranky nevű kekszek, ahogy abban az időben a Kofola is. Egy időre eltűntek a Danone termékek és a Kinder tojás is.
  • 2014-ben egy hosszadalmas árvita idejére eltűnt a Lidl-ből a Horalky és a Mila keksz.
  • Három évvel ezelőtt a poprádi kávépörkölő cég vonult ki a Tesco-ból egy évre az egyenlőtlen feltételeket nehezményezve. A Tesco belső kontrollja és menedzsmentváltása után a cég visszatért, és termékeinek eladása évről évre emelkedik.
  • A Lidl-ből 2015-ben vonultak ki a helyi pékek a kifli alacsony ára miatt. Helyükbe, elsősorban a határ mentén, beléptek például a cseh pékek.
  • 2013-ban a besztercebányai sörgyár nem fogadta el a Kaufland állandóan szigorodó feltételeit és kivonult. A miniszteri ellenőrzés a maximális 300 ezer eurós büntetést szabta ki az üzletláncra tisztességtelen üzleti viselkedésért, amit a társaság bíróságon megtámadott. Az ügy ma sincs lezárva.

(Felvidék.ma/Mpsr.sk/HNonline.sk)