Fotó: SITA/AP

Egyebek mellett a Nord Stream 2 gázvezetékről, az ENSZ főtitkári posztjának betöltéséről, a két ország kereskedelmi kapcsolatairól és a mind két országot sújtó kölcsönös embargóról tárgyalt augusztus 25-én Moszkvában Robert Fico kormányfő és Vladimir Putyin, Oroszország elnöke.

A találkozó során nem derült ki, hogy megépül-e a Nord Stream 2 gázvezeték, mely gazdaságilag rendkívül hátrányosan érintené Szlovákiát. Fico szerint a vezeték megépítésének kérdésében mérvadó Németország és Oroszország álláspontja, majd elmondta: „egy olyan kis ország, mint Szlovákia, nehezen tud befolyásolni ilyen súlyú kérdéseket, viszont az orosz gáz tranzitjából befolyó összeg megszűnésével Szlovákia évente akár 800 millió eurót is veszíthet”.

A tárgyalások másik sarkalatos pontja a két ország közötti kereskedelem és üzleti kapcsolatok visszaesése volt. A helyzeten mindkét vezető változtatni szeretne, ezért a jövő év elején megszervezik az orosz-szlovák kormányközi bizottság 18. ülését.

„Úgy gondolom, hogy itt az ideje a racionális mérlegelésnek, ki kell mondani, hogy a bevezetett szankciók egyaránt károsak az EU-nak és Oroszországnak, és ebben az érzékeny témában semmilyen előrelépést nem hoztak”- nyilatkozta Fico, majd hozzáfűzte: „amennyiben az unióban lesz erre fogadókészség, mi mindig a szankciók eltörlése mellett fogunk érvelni”.

Fico és Putyin a tudomány területén is egyeztetett. A megállapodásnak köszönhetően, a szlovák tudósok használhatják majd a Dubno városában található részecskegyorsítót, továbbá Oroszország ösztöndíjakat biztosít a szlovák tudósok részére.

A találkozón könnyedebb témák szintén terítékre kerültek, így a Slovan Bratislava szereplése a KHL-ben. „Úgy gondolom, hogy ezzel is a két ország hagyományosan jó kapcsolatait erősítjük”- magyarázta a kormányfő.

A moszkvai tárgyalást követően Fico augusztus 26-án részt vesz a Visegrádi Négyek lengyelországi találkozóján, melyen Angela Merkel német kancellárral ugyancsak találkoznak a V4-k kormányfői.

(Felvidék.ma/SITA)