A külföldi példákra való hivatkozás csak álca - állítja Richard Sulík pártja Fotó: TASR

Az új házszabály időkorlátok közé szorítaná a képviselői felszólalásokat, csak az államfő, a kormányfő és a kormánytagok, illetve a házelnök és a parlamenti alelnökök felszólalásait nem korlátozná.

A koalíciós képviselői klubok elnökeinek ki kellene jelenteniük, hogy a házszabály módosítását nem támogatják az ellenzék akarata ellenében. Erre kérte fel azokat az SaS elnöke, Richard Sulík a házszabály módosításáról folytatott tanácskozás megkezdése előtt. A házszabályt az SaS szerint nem kizárólag a koalíción belüli, hanem valamennyi parlamenti párttal történt egyeztetés után módosíthatnák csak.

„A házszabály bármilyen módosítását az ellenzéki és koalíciós pártok széles konszenzusának kellene megelőznie. Több éves parlamenti hagyomány ez” – fogalmazott Sulík az SaS parlamenti frakciójának elnökével, Natália Blahovával egyetemben. Andrej Danko (SNS) házelnök javaslatát véleményük szerint semmilyen szakmai vita nem előzte meg az ellenzék és a koalíció, valamint a szakmai nyilvánosság között.

„Reakció ez arra, hogy Szlovákiában nincs olyan ellenzék, amely hatékonyan kihasználná a politikai küzdelem törvényes eszközeit, és a kormány súlyos túlkapásaira utal” – állítják a liberálisok. Ha a koalíció az ellenzék akarata ellenére keresztülviszi a parlamentben a házszabály szóban forgó változtatásait, akkor ez az SaS szerint megerősíti az antidemokratikus szándékainak gyanúját. „És a külföldi példákra való hivatkozás, amelyekkel Danko házelnök érvel, csak álcázás lesz” – zárta az SaS.

Az új házszabály a képviselői felszólalások időkorlátjának bevezetésén kívül korlátozná a vitában felszólaló képviselők számát is. Bizonyos értelemben megszilárdítaná továbbá a parlament elnökének helyzetét is. Egyebek mellett joga lenne az általa meghatározott időre megszakítani a testületi ülést, ha az ülésteremből a helytelen viselkedése miatt kiutasított képviselő nem hallgat rá. De javaslatot tehetne a képviselővel szembeni fegyelmi eljárásra is.

Az ellenzék szerint Danko javaslatai támadást mérnek a demokrácia elveire, és arra irányulnak, hogy működésképtelenné tegyék a parlamentet.
Andrej Danko házelnök azzal érvel, hogy hasonló szabályok léteznek más államokban is. A Most-Híd és a #Sieť megszólított képviselői egyelőre nem kívánták a javaslatot kommentálni. A parlament alkotmányjogi bizottságának elnöke, Róbert Madej (Smer-SD) nem ért egyet az ellenzéki kritikával, az új szabályokban a parlament kultiválására való igyekezetet látja.

(Felvidék.ma/TASR)