A Kaszás Attila Kulturális Fesztivál keretén belül a Pro Traditione, magyarul Zsigárd Hagyományai polgári társulás kiosztotta a polgári társulás nevével fémjelzett díjat. Az idei évben Vadkerti Imre énekes kapta meg az elismerést.

Baranyai Alajos, Zsigárd polgármestere, a Pro Traditione polgári társulás elnöke megkeresésünkre elmondta: az egyesületet azért hozták létre, hogy ápolják a zsigárdi hagyományokat. A társulás kezeli a helyi tájházat, amelyet Kaszás Attila ajándékozott a településnek, és több rendezvény szervezéséhez is hozzájárulnak. A tájházat a régi használati tárgyakkal rendezték be, ezzel szemléltetve, hogyan éltek őseink.

A Pro Traditione polgári társulás is hozzájárul a Kaszás Attila Kulturális Fesztivál megszervezéséhez, amely egy hónapon át várja a kultúra iránt érdeklődőket. Ezzel a rendezvénnyel kívánnak emléket állítani a település híres szülöttének, a fiatalon elhunyt színésznek. A Kaszás Attila Kulturális Fesztiválon néptáncosok, zenészek, versmondók váltják egymást. Tanulnak, próbálnak, majd a falu előtt egy előadás keretében bemutatják tudásukat.

A Pro Traditione-díjat évente maximum öt személy, együttes vagy szervezet kaphatja meg. A díjazottakról egy öttagú kuratórium dönt, melyben részt vesz a polgári társulás elnöke, alelnöke, a Kaszás család egyik képviselője és a polgári társulás két tagja – árulta el Baranyai Alajos. Minden évben olyan személyiségeket, szervezeteket jelölnek, akik a felvidéki magyarság kultúrájáért tevékenykednek. Idén Vadkerti Imrére esett a választás. A polgármester szerint az énekes méltó erre a díjra, jól választott a kuratórium.

Vadkerti Imre, a Kormorán énekese portálunknak nyilatkozva elmondta: „A Pro Traditione-díjat, az indoklás szerint, a magyar kultúra ápolásáért és fennmaradásáért végzett munkám elismeréseként kaptam. Baranyai Alajos szerint méltón képviselem a Felvidéket. Úgy tudom, ezt a díjat minden évben maximum öt személy kaphatja meg. Olyanoknak ítélik oda, akik tevékenységükkel hozzájárulnak a magyar kultúra megmaradásához. Sajnos, nem ismerhettem személyesen Attilát, de nagy tisztelője voltam és vagyok. Ezért is felemelő érzés volt, hogy rám gondoltak és főleg, hogy idehaza, a Felvidéken kaptam egy ilyen kitüntetést. Nyilván nem a díjakért csinálja az ember, de jóleső érzés, hogy így is elismerik a munkámat.”

Vadkerti Imre több falunapon, kulturális rendezvényen is fellép, egész évben dolgozik. A napokban tért vissza Erdélyből, ahol a Kormorán zenekar két koncertet adott. Az énekes elárulta: „Nagyon eseménydús hónapok állnak mögöttem, és még várnak rám. Közelednek a Szent István-napi ünnepségek, számos helyen fellépek. Idén 40 éves a Kormorán. Jubileumi fellépéseink vannak a Felvidéken, Erdélyben, Magyarországon. Júniusban Koltay Gábor rendezésében Budapesten, a Hősök terén bemutattuk az Itt élned, halnod kell című rockoperát, melynek részese lehettem, óriási élmény volt. Az akusztikus trióval (Sipos Dávid, Zsapka Attila) koncertezünk még számos helyen. Majd december 16-án a Kormorán zenekarnak lesz egy nagy szülinapi  jubileumi koncertje Budapesten az Uránia filmszínházban. Erre is készülünk.”

Vadkerti Imrétől azt is megtudtuk, hogy készül a Kormorán legújabb lemeze, ezen tizenhat vadonatúj dal lesz hallható.

Fotó: Vadkerti Imre archívuma