Ez jutott az eszembe, ahogy a Dunaszerdahelyi Vidékfejlesztési Szakközépiskolában a napokban zajló gyümölcs- és zöldségkiállítást szemléltem. Volt ott minden, amit a termékeny csallóközi föld csak adhat: húsos paprikák, édes vagy éppen savanyú almák, tökfélék – százféle változatban és még hosszan sorolhatnám.
Néhány különlegességgel is találkozhat, aki veszi a fáradtságot és elmegy a kiállításra. Az éghajlatváltozásnak köszönhetően már jó pár éve megterem nálunk a füge vagy éppen a citrom is.
Az esti híradóban viszont kijózanító adatokat hallok. Az ország népességének mindössze 2 százaléka él mezőgazdaságból. Ez számszerűsítve csupán 51 ezer embert jelent. Holott ennél jóval többen foglalkozhatnának vele.
Ebbe a régióba soha nem fog ipar települni, itt nincs más választásunk, mint a földet művelni, meséli az egyik mezőgazdász. Igaz ez a magyarok lakta dél-szlovákiai régiók többségére is, ahol nincsenek és nem is valószínű, hogy tömegeket foglalkoztató nagy gyárak épüljenek. Ahová még rendes út sem vezet, oda nem teszi be a lábát egyetlen tőkeerős külföldi vállalat sem.
A jó termőföld – legalábbis a legtöbb helyen – viszont adott. S a traktorok és a mezőgazdasági gépek rossz, akár földutakon is elboldogulnak. Sőt, kimondottan ilyenekre vannak tervezve. Már csak a dologtól nem félő, szorgalmas emberekre lenne szükség. Nehéz őket megtalálni, mint tűt a szénakazalban.
Az emberek az utóbbi időben elkényelmesedtek, elszoktak a nehéz fizikai munkától, hallom egy mezőgazdász ismerőstől, aki nehezen talál magának nyárra idénymunkásokat. Senki sem akarja már a földet túrni, hajnalban kelni, a húst is megveszik készen, mert az állattartás is gonddal és vesződséggel jár…
Olyan időket élünk, amikor sokunknak – ha tetszik, ha nem – ki kell lépnünk a komfortzónánkból, és valami olyasmibe kell fognunk, amihez nem igazán fűlik a fogunk. Aki földet örököl, az vajon mit tehet?
A legrosszabb megoldás, ha pénzzé teszi, a legkényelmesebb, ha bérbe adja. A legnehezebb, de hosszú távon mégis talán a legértelmesebb, ha megpróbálja megművelni és profitot termelni belőle. Ez nem sétagalopp és végképp nem tündérmese. Sokszor csalódások sorozata kell ahhoz, hogy aki a földművelés mellett tette le a voksot, sikerélményhez is jusson.
A tanulópénzt itt is meg kell fizetni. Busásan. De a föld nemzeti kincs s hosszú távon a legjobb befektetés. Értéke évről évre nő, hiszen élelem nélkül nem élhetünk, arra mindig szükség lesz. Sok, nálunk fejlettebb országban, már jól tudják ezt, és a pénzemberek egyre inkább a termőföldvásárlásban látják a legjobb és biztos befektetést.
A földet senki sem húzhatja ki a lábunk alól, a gyárakat viszont be lehet zárni, vagy máshova telepíteni. A földbe kapaszkodhatunk, megtarthat bennünket a legínségesebb időkben is. Őseink tudták ezt, és foggal-körömmel ragaszkodtak hozzá. Mi is tejjel-mézzel folyó Kánaánt varázsolhatnánk magunknak belőle – szorgos munkával –, ha akarnánk.
