Huszonkilencen voltak. Ideális létszám. (Fotó: a Csavar Színház archívuma)

Délelőtt lovagolt, délután színházat játszott huszonkilenc fiatal Gál Tamás és Kiss Szilvia színészek vezetésével a Csavar Színház lovas színjátszó táborában a múlt héten, Hetényben. A szereplők maguk hozták a színre vitt történeteket, a lovakat a színészek adták.

A ló alázatra tanít, mondta Gál Tamás színművész, miközben elmesélte, hogyan született tavaly, miképp működött az idén a tábor, és azt is elárulta, mikor lesz vándortársulatuk új bemutatója.

Hogyan jutott az eszébe, hogy lovas színjátszó tábor legyen Hetényben?

Minden munkánk utazással jár. Nagy álmom volt már, hogy olyan tevékenységet folytassunk, amihez nem kell utazni, amit lehet itt, a faluban is csinálni. Amikor szép a nyár, nyughatatlan az ember, mindig mozgatja valami a fantáziáját.

Miképpen kerültek képbe a lovak?

Lovas és színházi ember is vagyok. A kettő annyira van távol egymástól, amennyire közel. A ló is hatalmas odafigyelést igényel, a színpadon is az egyik legfontosabb dolog, hogy figyeljünk egymásra, a partnerünkre, az íróra, arra az irodalomra, amit képviselünk, a rendezőre. A ló megtanítja az embert, hogy figyeljen rá. Ezáltal hatalmas alázatra tanít. Ezt én is észrevettem magamon. Amióta lovam van, másképpen próbálok. Engem is alakítottak a lovaim, Akila és Csillag.

„Lovas- és színházi ember is vagyok” (Fotó: a Csavar Színház archívuma)
„Lovas és színházi ember is vagyok” (Fotó: a Csavar Színház archívuma)

Úgy döntöttek feleségével, Kiss Szilvia színésznővel, hogy egyszerre tanítanak lovagolni és színészkedni gyermekeket?

Az ember bizonyos tudás elsajátítása után nagyon örül, ha ezt a tudást átadhatja. Vers- és színjátszó táborokat vezetünk szerte az országban. Mindenütt azon tűnődtem, hogyan tudnánk a táborokba „becsempészni” a lovakat, miképpen tudnánk ezáltal lazítani a tempón, amit mindig diktálunk, élményt adni. Akila és Csillag gyermekek és kezdők számára is lovagolhatók, ami nem mellékes szempont. Bonyolultnak tűnt a lovakat Zsigárdra, Szencre szállítani. Hetényben, az iskolában és környékén minden adott volt ahhoz, hogy egy napközis, lovas színjátszó tábort szervezzünk. Nagyon népszerű a tábor, második éve rendeztük, a visszajelzések nagyon jók.

Befogadó volt a Tarczy Lajos Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola?

A legelejétől. A tábor teljes bevételét nekik adjuk. Ebből költhetnek iskolai kirándulásokra, a jó tanulók megjutalmazására. A Csavar Színház szeret jótékonykodni, többször rendeztünk már jótékonysági előadásokat és esteket.

Délelőtt lovagoltak (Fotó: a Csavar Színház archívuma)
Délelőtt lovagoltak (Fotó: a Csavar Színház archívuma)

További támogatók is voltak?

A Bethlen Gábor Alap. Így tudtunk a résztvevőktől szinte szimbolikus összeget, napi három eurót kérni az öt napért.

Hány résztvevő érkezett?

Huszonkilenc, ami egy ideális létszám volt, mert délelőtt mindenki tudott lovagolni. Nyolcévestől tizenhat évesig voltak fiatalok. Szinte minden táborunkba ez a korosztály jár, leszámítva Szencet, ott csak kicsik vannak.

Akila és Csillag bírták a gyűrődést?

Megszokták a nyüzsgést. Minden nap kaptak jutalomfalatkákat, répa, alma is volt előttük bőven. Azt hiszem, élvezték. Bár az utolsó napon már lustálkodtak egy kicsit. De nem panaszkodtak.

Akila és Csillag bírták a gyűrődést (Fotó: a Csavar Színház archívuma)
Akila és Csillag bírták a gyűrődést (Fotó: a Csavar Színház archívuma)

A lovaglás után?

Ebédre mentünk, és jöhetett a színjátszás. Tíz jelenet, öt nap alatt, amiket be is mutattunk a tábor végén, mégpedig nagy sikerrel. Mindenkinek volt feladata, a gyerekek osztották a szerepeket, ők találták ki a történetet. Mi, Szilviával a végén igazgattuk, segítettük a munkájukat.

Improvizáltak?

Konkrét jelenetekkel dolgoztunk, melyek drámapedagógiai játékokból nőttek jelenetté, azután fúrtuk, faragtuk, egy kicsit csavartuk a történeteket. Sokféle témát hoztak a szereplők, a humor volt az elsődleges szempont. Versmondó táborunkban, Zsigárdon, József Attila állt a középpontban, mély és komoly műsor született. Arra gondoltunk, a nyár végén lazítunk egy kicsit.

A táborlakók az iskolában aludtak?

Nem, de jövőre már szeretnénk itt alvós tábort, hogy még nagyobb legyen a buli.

A tábor végén előadták, amit öt napig próbáltak (Fotó: a Csavar Színház archívuma)
A tábor végén előadták, amit öt napig próbáltak (Fotó: a Csavar Színház archívuma)

Milyen nyara volt a Csavar Színháznak?

Minden hétvégén neves művészeti fesztiválokon léptünk fel. Jártunk Őrsújfalun, az ötödik Ekhós-szekér Fesztiválon, a Zemplénfeszten, a Hétrétországon, „a szekerek és porták köztiválján” és mondom, még számos helyen. Szinte mindig mentünk. Drámapedagógusokként a zsigárdi és szenci táborokban tevékenykedtünk. A hetényi lovas színjátszó tábort mi is szervezzük.

Új bemutató?

Arany János Buda halála című Hun-regéje. Szeptember 9-én délelőtt 10.00 órakor lesz a premier Hetényben, az iskolában, azután majd, többek között, a Budai Vigadóban is színre kerül. Volt már néhány előadás Magyarországon, tetszett a közönségnek. Tizenegy bábu szerepel az előadásban, melyeket egyedül mozgatok. Miközben tizenegy szereplő bőrébe bújok.

Fotó: a Csavar Színház archívuma

 
Failed to get data. Error:
Quota exceeded for quota metric 'All requests' and limit 'All requests per day' of service 'photoslibrary.googleapis.com' for consumer 'project_number:115456642342'.