(Fotó: pravda.sk)

Ez a meggyőződése Tomáš Drucker egészségügyi miniszternek, aki tegnap a TA3 hírtelevízióban nyilatkozott. Ugyancsak pozitív hangnemben szólt az egészségügyben dolgozókról is.

A szóban forgó tárcának 2017-ben 1,37 milliárd euróból kell gazdálkodnia, ennyit kap az állami költségvetésből. Annak ellenére, hogy ez a tavalyi 1,49 milliárdhoz képest csökkenést jelent, a miniszter nem aggodalmaskodik különösebben, szerinte a belső átszervezésben vannak még tartalékok.

Elmondta, hogy szükség van a jobb műszaki ellátottságra és újabb intézkedésekre is, de ezekből a betegek semmit sem fognak megérezni. Szerinte jobban kell ellenőrizni a kiadásokat és oda kell figyelni a különleges egészségügyi eszközök és alapanyagok vásárlására. Spórolási lehetőséget lát a gyógyszerár-képzésben is. Mindenképpen azt szeretnék jobban ellenőrizni, hogy hatékony-e a pénzfelhasználás. A takarékoskodás azonban nem jelenti az egészségügyi ellátás korlátozását.

A miniszter szerint javítani kell a nővérek és az asszisztensek helyzetén, változtatni kell a kompetenciáikon. Vonzóbbá kell tenni ezeket a hivatásokat – társadalmi elismeréssel, magasabb bérezéssel, jobb munkakörülményekkel.

Az orvosoknál újra bevezetendő vizitdíjakról szólva Drucker elmondta, foglalkozni akar a témával, és pontos szabályok meghatározására van szükség, ha újból bevezetésre kerülnének.

A nemrég tartott uniós egészségügyi miniszterek találkozója kapcsán, melynek fókuszában a gyógyszerekhez való hozzáférés szerepelt, hangsúlyozta: Európának együtt kell működnie e téren, és el kell dönteni, hogy a gyógyszer egyáltalán áru, termék-e?

Fontosnak tartotta elmondani azt is, hogy egységesíteni kellene a védőoltások feltételeit is, hogy megelőzzük a régi betegségek, mint amilyen a tuberkulózis, visszatérését. Kiemelte, az Európai Unió célja az egészséges életvitel biztosítása, hogy elkerüljük a rákos megbetegedések és a cukorbaj gyors terjedését.