Grendel Gábor (Fotó: tasr)

A titkosszolgálat ellenőrzésére létrehozott különleges parlamenti bizottság tagjai október 28-ai ülésükön a koalíciós képviselők indítványára azt javasolták a bizottság elnökének, Grendel Gábornak (OĽaNO-NOVA), hogy mondjon le tisztségéről,  jelentette ki Anton Hrnko (SNS) a bizottság rendkívüli ülése után az újságíróknak. Grendel jelezte, hogy önszántából nem hajlandó lemondani.

Hrnko szerint a bizottság határozatot fogadott el, amelyben kétségeinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy Grendel Gábor a világhálón közzétett (néhány újságíróval váltott állítólagos telefonos és mail-üzenetekről szóló) információk, illetve az ellene indított büntetőeljárás miatt alkalmas-e a szóban forgó tisztség további betöltésére. A koalíciós képviselő szerint a bizottság tagjainak többsége felszólította Grendelt, hogy a politikai kultúra szellemében fontolja meg ezt a lépést. Ha vádat emelnek ellene, s addig önszántából nem mond le, akkor Hrnko szerint leváltják.

Arra a kérdésre, hogy rendjén való-e, hogy már több napja olyan információkkal foglalkoznak, amelyeket a kétes hírű vállalkozó, Marián Kočner tett közzé, Hrnko azt felelte, alattomos dolog ilyeneket közzétenni, de már kiszivárgott az információ, így azt nem lehet figyelmen kívül hagyni. „Súlyos vádak szerepelnek benne, miszerint Grendel úr az akkori belügyminiszterrel, Daniel Lipšiccel együtt olyan információkhoz jutott, amelyekbe nem lett volna joga betekintést nyerni, mi több, ezeket továbbította a sajtónak” – fogalmazott Hrnko.

Grendel szerint minden képviselőnek joga, hogy az ilyen bizottság elnöki posztjára javasoljon valakit, illetve javasolja valakinek a leváltását. Azt állítja, ő már megfontolta, mit fog tenni. „Tiszteletben tartom a képviselők többségének jogát, akik dönthetnek a bizottsági elnök megválasztásáról vagy leváltásáról” – fűzte hozzá.
Daniel Lipšicnek és Grendel Gábornak is elküldték már a vádemelésről szóló határozatot, s ők a nyomozati anyagba való betekintést követően megfontolják, kívánnak-e panasszal élni az ügyben.

A Pozsonyi Kerületi Ügyészség szerint a vizsgálótiszt 2016. október 13-án emelt vádat Daniel L. ellen hatáskörrel való visszaélés bűntette, továbbá kereskedelmi, banki, postai és telekommunikációs, valamint adótitok megsértésében való cinkosság, illetve idegen jogok megsértése és rágalmazás miatt. G. Gábor ellen a kereskedelmi, banki, postai és telekommunikációs, valamint adótitok megsértésében való cinkosság gyanúja miatt emeltek vádat.

Az ügyben korábban Marian Kočner vállalkozó is sajtótájékoztatót tartott, aki büntetőfeljelentést is tett, az újságíróknak pedig megmutatta a szóban forgó állítólagos telefonos üzenetváltásokat és e-mail levelezést Grendel és néhány újságíró közt. A jelenlévő újságíróknak megmutatta a két politikus elleni vádemelésről szóló határozatot is. A határozat szerint Daniel Lipšic és Grendel Gábor 2012 áprilisában olyan információkat és írásos bizonyítékokat szolgáltattak ki az újságíróknak, amelyekhez ők maguk is jogtalanul jutottak.

A nyomozótiszt véleménye szerint 2014 novemberében Lipšic és Grendel a média képviselői előtt ártó szándékkal nyilatkozott a Penta pénzügyi csoportról és Jaroslav Haščákról azzal, hogy valótlan adatokat közöltek a CT-eladási ügyről.
Grendel és Lipšic október 18-án adott sajtótájékoztatójukon egyebek mellett azt állították, hogy az ellenük emelt vádról szóló információk nyilvánosságra hozatala mögött az ellenzék kriminalizálásának szándéka áll. Lipšic többek között a járásbíróság polgári peres döntésével érvelt a szóban forgó ügyben, amely elutasította a személye és a belügyi tárca elleni panaszt. A bíróság döntése azonban még nem jogerős.

(Felvidék.ma/TASR)