Hálaadó istentisztelet a templom felújításáért Lénártfalván (Fotó: Abaházi Fejes Ágnes)

A Pátria rádióban a 7.05 órakor jelentkező műsor fő témája a reformáció. Szó lesz a lénártfalvai templom belső felújításáról és a komáromi egyházmegye Udvardon megtartott hálaadó istentiszteletéről.

Mint minden október végén, a műsor aktuális fő témáját ezúttal is a reformáció adja. A jeruzsálemi templom újjáépítését szorgalmazó és a megújulást sürgető Nehémiás próféta korát a reformáció mai üzenetével kapcsolja össze Vámos Béla felsőpatonyi lelkipásztor.

Megújult a 110 évvel ezelőtt épült lénártfalvai református templom belseje. Ennek apropójából a gyülekezet hálaadó istentiszteletet tartott. A munkálatok menetéről és a hálaadás fontosságáról Madarász Béla gondnokot kérdezik.

A komáromi egyházmegye 2016. október 16-án hálaadó istentiszteletet tartott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott projektek megvalósításáért. Az udvardi református templomban megtartott eseményről Szénási Szilárd esperessel és Erdélyi Zoltánnal, a leányegyházközség lelkipásztorával beszélgetnek.

Szerkesztő-műsorvezető: Iski Ibolya.

A műsor ismétlésére másnap, hétfőn, október 31-én 13.05 órakor kerül sor.

A Világosság egyházi műsor a közvetítést követő naptól a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Sola rádió honlapján is meghallgatható.