A tatai várban, a Kuny Domokos Múzeumban december 3-án nyílt meg Nagy János kiállítása. Itt beszélgettünk a felvidéki szobrászművésszel terveiről, a kiállított alkotásokról.
A kiállításon egy új szobor viasztanulmányát, a Gályarabokat is láthatta a közönség. Ez hova készül?
Budapestre, de nem akarom előre elárulni, pontosan hová, mert akkor mindig közbejön valami. Nem jó előre elárulni, de most meggyőztek, hogy állítsam ki ezt a modellt is. Ez a téma életem egyik fő mondanivalója. A latin kultúrák veszélyeztetve vannak. Isten tudja, hogy meddig bírja, mert nem a legizmosabb most ez a kultúrkör.
A latin kultúra, mint kereszténység?
Minden, ami a mi kultúránk, a régi görög kultúrától beleértve napjainkig minden, ami meghatározza a mai gondolkodásunkat Európában. A szobor pedig azért készül, hogy Magyarország két legnagyobb egyháza ne orroljon egymásra. A reformátusok nagyon jól tudják, mit jelentett gályarabnak lenni, a katolikusok viszont nem, és ez bizony ma is rossz vért szül. Ez egy gennyes csomó, amit ki kell operálni, meg kell gyógyítani, ki kell beszélni. Kimondani, hogy ilyen marhaságot többet nem csinálunk. Tessék egymást szeretni, megbecsülni és együtt harcolni valamiért.
Honnan jött az alapgondolat?
Az ötlet az enyém, de két nagyszerű barátom, Erdélyi Géza felvidéki református püspök és Koncsol László író is segített, akikkel már diákkorunkban egy triumvirátust alkottunk és a mai napig szeretjük egymást. Innen szeretnék gratulálni Erdélyi Gézának, aki egy csodálatos életrajzi könyvet adott ki. Elkezdtem olvasni és nem tudtam letenni. Nagyszerűen ír ez a gyerek. Örülök, hogy ilyen kulturált, egyenes és becsületes embereink voltak és vannak.
Melyik művét emelné még ki az itt látottakból?
Szeretnék Mátyás királyunkról egy szobrot készíteni, melyet ide, a tatai várba ígértem. Vannak ilyen álmaim, mint Balassi. Turczel Lajos bácsi, aki tanárunk volt, szerettette meg velem Balassit, beleszerelmesedtem a verseibe…
…és a vitézi életet?
… ennek a szobornak az is a címe: „Vitézek, mi lehet”. Nagyon szeretem az irodalmat, a zenét, a táncot és mindent, ami művészet. Az a véleményem, hogy egy műben az összes többi műnek is benne kell lennie. Mert milyen szobor az, amiben nincs ritmus, milyen vers az, amiben nincs rím, vagy milyen zene, amiben nincs harmónia. Ha mindez hiányzik valamilyen szoborból, akkor az nem szobor, hanem elhibázott mű.
Felvidékre jelenleg készít valamit?
Komáromba kellene készíteni egy Egressyt, de nagyon akadozik. Az ember leél egy hosszú életet és vár. De az idő múlik, hát mire várjak? Hogy mikor dobálják rám a földet? Mert a gondolat már évek óta megvan, már pénz is akadt rá, de mindig előjön valami vagy valaki, aki hátráltatja a megvalósulását. Így nem lehet dolgozni, hogy elkezdek valamit, azután fejbe vágnak, hogy várjál. Majd… A majd az semmi, azzal nem lehet mit kezdeni. És az ember se fiatalodik, elmúltam nyolcvan, és ezek bizony fizikálisan is megerőltető feladatok. Azt szoktam mondani, hogy nem vagyok én nyolcvan, csak kétszer negyven, de a harmadik negyvenet már ne várják ki.
