Oléoléoléolé (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

Hazai pályán eddig nem találták meg az ellenfelek a DAC legyőzésének a módját. A részben elkészült stadion avatója óta a harmadik győzelmét aratta az otthoni hangulatot kihasználva a dunaszerdahelyi együttes.

Az ősi rivális Nagyszombat csapatát egy góllal verve a Szlovák kupa negyeddöntőjébe jutottak tovább. Elérték a László Csaba edző által kitűzött célt, a remény életben tartását a folytatásra, és olyan eredmény elérésére a Szlovák kupában, amely a DAC történelme során az eddig elért legjobbja lehet.

A kezdősípszó előtt a két csapat és a lelátókon helyet foglaló több mint 3600 szurkoló egyperces néma csenddel és a mécsesként világító mobiltelefonokkal emlékezett a Kolumbiában lezuhant repülőgép áldozataira, akik között a brazil élvonalbeli Chapecoense labdarúgói is a fedélzeten tartózkodtak.

A mérkőzés első harmadában a nagyszombati csapat irányítása alatt volt a játék, viszont az, hogy náluk volt többet a labda, nem jelentett veszélyt a DAC kapujára.

A legnagyobb helyzete a nagyszombati csapatnak a 10. percben volt, amikor Bello lövése a kapu mellé szállt. A hazaiak egyik kedvence Vida, öt percen belül válaszolt a nagyszombati helyzetre, igaz ez is kimaradt, mert Jakubech hárította az átemelést. Az első félidő további részében egyik csapat sem akarta a másikat helyzethez juttatni, inkább óvatosan, egymás erejét felmérve, kockáztatás nélkül játszottak.

Szól a nélküled (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)
Szól a nélküled (Fotó: Hideghéthy/Felvidék.ma)

A második félidőre a DAC összeszedettebben lépett a pályára. Živkovič kétszer is helyzetbe került, de végül a vezetést az 51. percben Vida szöglete után Sarr fejes góljával szerezte meg a hazai csapatnak. A nagyszombati gárda minden tartalékát mozgósítva próbálta az egy gólos hátrányát lefaragni, de majd negyven percnyi küzdelem sem volt erre elegendő.
A DAC remekül védekezett. Kilencven perc után az óriási LED eredményjelző a szurkolók nagy örömére az 1:0-t mutatta, ami azt jelentette, hogy a DAC tavasszal is ott lesz a Szlovák kupáért folytatott harcban. 2017 márciusában a dunaszerdahelyiek a Poprád csapatával mérik össze erejüket. A tavaszi forduló tekintetében viszont hátrány lehet a legjobb játékosok szempontjából – Kontár, Sarr és Ljubicic – a mostani mérkőzésen kapott sárgalap.

A sportkedvelő nézők többször hangot is adtak méltatlankodásuknak a nem teljesen objektív bírói döntések miatt. Ezek a kellemetlenségek azonban nem szegték a kedvét a szurkolóknak. Hangos volt a félig kész aréna az öröménekléstől. Aki eljött a mérkőzésre az elégedetten térhetett haza, kivéve a nagyszombatiakat, akik közel nyolcvanan lehettek, és akiknek csapata most nem jutott tovább.

László Csaba a sajtótájékoztatón elmondta: „Mielőtt értékelném a mérkőzést, szeretnék megemlékezni a tegnap repülőgép-balesetben elhunyt brazil focistákról, és megemlíteni, milyen szép módon állítottunk emléket az áldozatoknak. Egy tipikus kupameccsen vagyunk túl, amelyen az volt a lényeg, hogy ne kapjunk gólt. Az első félidőben mindössze egy helyzetünk volt, melyet Vida hagyott ki. El kell mondjam, hogy az ellenfelünk veszélyes volt a támadósorban és a középpályán is. A szünetben felhívtam a játékosok figyelmét, hogy a második félidő első 15 percét kell megnyomnunk. Ez sikerült is, szereztünk egy gólt, utána pedig tartottuk az ellenfelet, így ők nem kerültek nagy helyzetbe. Szeretnénk bebizonyítani, hogy erős csapatot alkotunk.”

A DAC hazai pályán a bajnokság őszi idényzáró mérkőzését 2016. december 10-én vívja Aranyosmarót ellen.