Fotó: magyarkurir.hu

Az irodalmi díjjal a magyar líra élvonalába tartozó, európai szellemiségű költőket, valamint a magyar költészetet – köztük főképpen Balassi verseit – fordító idegen anyanyelvű külföldi irodalmárokat tüntetik ki 1996 óta. A korábbi években a felvidéki költő, író, publicista, Kulcsár Ferenc is megkapta.

„Szikra János, a Fejér megyei Pátkán élő költő kapja a jövő esztendőben a Balassi Bálint-emlékkardot” – tudatta a Felvidék.ma-val Molnár Pál, a díj alapítója. Szikra János, a 62 éves, Bácsalmáson született poéta a hír vételekor közölte: boldoggá tette a Balassi-kard elnyerése.

A magyar alapítású nemzetközi irodalmi díj kuratóriuma december 9-én, Budapesten hozta meg a döntését. Mint megtudtuk, jövőre a 21. alkalommal nyújtják át az elismerést, amelyet minden esztendőben február 14-én, Bálint napján a budai Gellért szállóban vehet át a díjazott.

A magyar költő mellett jövőre is egy külföldi – Balassi-verseket anyanyelvére átültető – műfordítót is díjaznak. Ezt a meghozott döntés alapján a brazil Nelson Ascher veheti át. Az irodalmár jelenleg is fordításköteten dolgozik, korábban Balassi Bálint Borivóknak való című költeményét ültette át portugál nyelvre – tájékoztatott Molnár Pál díjalapító, a
Balassi Kard Alapítvány elnöke.

Maga a díj egy középkori mintára kovácsolt végvári szablya, amelyet kitüntetésként a költőknek, műfordítóknak átadnak. A szablyát a bonyhádi Fazekas József, Balassi-érmes kardkovács, a díszokleveleket pedig a Balassi-érmes Vincze László, szentendrei nyomdász készíti kezdettől fogva. 2002 óta a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra egy erre a célra készített Balassi-szoborral is megajándékozza a költőket.