Illusztráció, archívum (Fotó: MTI)

Térségünk ebben az évben is fejlődött, viszont minden országban felfedezhető volt egy kis megtorpanás. Nem kell rögtön megijedni, de azért a folyamatokat érdemes figyelni.

Az ország gazdasági fejlődésének leírásánál – néha túlzott mértékben is – a bruttó hozzáadott-érték növekedését hangsúlyozzák. Nem rossz mutató, sokat megmutat a fejlődésből, de mint minden összesítő adat, sok mindent el is takar az adott ország gazdasági részleteiből.

A térség országai lassan elfelejtik a 2008-as válságot, már csak Szlovénia marad le 3,3%-kal a válság előtti szinttől. A többi gazdaságban a harmadik negyedév GDP-je azonban már meghaladta azt. Magyarország 4,0, Csehország 7,6, Románia 8,1, Szlovákia 17,2, Lengyelország pedig 26,4%-kal múlta felül a nyolc évvel korábbi szintet.

A szakértők szerint, a fejlődést a térségben jelenleg három tényező segíti. Az export, amely elsősorban Európa nyugati felébe irányul, a bővülő beruházások és az egyre erősödő hazai fogyasztás.

A hazai fogyasztás az elmúlt negyedévben különösen Romániában és Magyarországon bővült gyors ütemben. Szlovákiában az utolsó időszakban nincsenek ilyen kiugró emelkedések, ami azzal magyarázható, hogy a belső fogyasztás bővülése már előbb elkezdődött, illetve Szlovákia éhségzónáitól nem lehet fogyasztásbővülést várni.

Egy ábra erejéig érdemes megnéznünk az export bővülésének alakulását. Látható, hogy az utolsó háromnegyed évben ez a mutató mintha hullámvasútra került volna. A legnagyobb kilengéseket egyértelműen Szlovákia szenvedte el. Az export bővülésében Lengyelország és Magyarország a legstabilabb.

Az elmúlt időszak fejlődését leginkább a beruházások – bruttó állóeszköz-felhalmozás alakulása jellemzi.

(A bruttó állóeszköz-felhalmozás az adott időszakban vásárolt új tárgyi eszközöket, a használt tárgyi eszközök értéknövekedését, illetve a tárgyi eszközök saját termelésben való előállítását tartalmazza.)

Mint látható, térségünkben a bruttó állóeszköz-felhalmozás 2015 végi meglódulását az idei évben erőteljes lassulás, majd visszaesés követte. Ez magyarázható az európai uniós források kihelyezésében tapasztalt töréssel. 2015 második felében felgyorsultak a lehívások (még a régi ciklus költségvetéséből merítettek), amit 2016 első felében már a 2014-2020-as időszak költségvetéséből kellett volna folytatni, de az országok még nem tudtak erre megfelelően reagálni.

Mint az ábra is mutatja, Szlovákia az előző évi kimagasló beruházás-növekedés után idén hatalmas csökkenést könyvelhetett el ezen a területen. A több mint 35%-os csökkenésnek biztosan meg lesz a böjtje az elkövetkező években. A beruházások elmaradása pedig elsősorban a kis- és középvállalkozásokat érinti, nem pedig a jelen lévő multikat.

A beruházások csökkenésére a CEEC Research intézmény is felhívta a figyelmet. Az intézet az idén kiírt közbeszerzések számát és nagyságát vizsgálta Szlovákiában. A 3,6 milliárd euró értékű, 4 236 eljárás egyértelműen az utolsó négy év legrosszabb eredménye. A közbeszerzések száma 19,3%-ot, a beruházások nagysága pedig 35,3%-ot csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A kihirdetett nyilvános közbeszerzések száma és nagysága

Az elemzés még árnyalja a képet azzal, hogy a tenderek 11%-át (a volumenét tekintve) időközben visszavonták. Tehát a 2016-os év első háromnegyedében 3 111 eljárás volt sikeres 3,3 milliárd euró értékben.

A sikeres közbeszerzési eljárások száma és nagysága

Látható tehát, hogy jelentős kockázati elemek lesznek a jövő év fejlődését meghatározó folyamatokban. Szlovákiát fokozottan érintheti az, hogy miként módosítja az európai fejlesztési pénzek beáramlását a brexit. A térség államai, mint Nyugat-Európa összeszerelő műhelyei, nagymértékben függnek a nyugat fogyasztásától. Miközben a nyugat több országában is lehetséges válsággal fenyeget a banki szféra gyengélkedése, a migránsválság megoldatlansága és a dél-európai gazdaságok gyengülése a német gazdaság erősödéséhez képest.

És ez csak a szlovákiai gazdaság exportra irányuló részét érinti. Ami a KKV-kat illeti, meglátjuk, hogy tudják-e bővíteni a beruházásaikat. Ha nem, akkor az a belső gazdaság, a valóban szlovákiai gazdaság romlásához vezet.

(Forrás: Ceec Research, MFB.hu, Portfolio.hu)