„A magyar csodák közt a Nógrád megyei ház olyan csoda, ahová levett kalappal, nemzeti sorsunkon való áhítattal, örökös hittel gondolhatunk. Költeményt írtak itt, amely költemény örök büszkesége a magyarnak” – Krúdy Gyula írta egykor e sorokat.
A remekművé lett drámai költeménynek, Az ember tragédiájának írója a mai rokokó klasszicista stílusú, barokk tornyos kastélyban született, az újabb kutatások szerint 1823. január 20-án. Madách Imrét 1823. január 21-én keresztelte a falu római katolikus plébánosa, Hliniczky Gáspár.
Néhány évet leszámítva Madách csaknem egész életét Sztregován töltötte. A biográfiai adatok s a jelentősebb események közül itt csak néhány sztregovai vonatkozásút sorolunk fel, a teljességre való törekvés nélkül.
Az 1820-as, 1830-as évek fordulóján Madách magántanulóként Sztregován készül a gimnáziumi osztályok vizsgáira. Csak vizsgázni járt ugyanis a váci piaristákhoz. Közben megtanult németül, franciául, latinul és görögül. 1837-ben a kastélyban szerkesztette fivéreivel a Literaturai Kevercs című kéziratos családi lapot. 1844 decemberében innen szállítják át holmiját a csesztvei kúriába, hogy közelebb legyen hivatalához, s anyjától külön fedél alatt élhessen Fráter Erzsivel.
1849. okt. 29-én a Nógrád megyei felkelők Madách sztregovai birtokán, az újvilág-pusztai csőszházban fegyvereket rejtenek el. A költő másnap ott áll testvére, Madách Pál halálos ágyánál.
1853 szeptemberében, házasságuk első kudarcai után feleségével, gyermekeivel és az egész háztartással visszaköltözött Sztregovára. Édesanyja ekkor az öreg kastélyba vonult vissza, hogy ne legyen az amúgy is zaklatott házaspár útjában.
1854 farsangján Fráter Erzsébet a sztregovai újlakból indult Maskó Miklóssal – férje nélkül – a végzetes losonci bálba. A feleség visszatérése után Madách a közeli Bikó-pusztára vonult Szontagh Pállal és Veres Gyulával, majd hazatértük után bejelentette a válást.
1855-ben Madách átalakította az új kastélyt, pontosabban annak egy részét. A biliárdszoba melletti folyosóból hálófülkét csináltatott magának, s itt lett a lakosztálya. 1859 januárjában a sztregovai „oroszlánbarlangban” megírja a Civilizátor című színművét; 1859. február 17-én megkezdi Az ember tragédiája írását, s egy év múlva, 1860. március 26-án ugyanitt fejezi be. Egy hónap se telik el, április 9-én a Mózes című drámát kezdi.
1861-ben restaurálta, illetve átfestette a római katolikus templom Mária mennybemenetele című oltárképét. Ez év augusztus 12-én pedig hozzáfogott a Csák végnapjai írásához.
Egy esztendő múlva, 1862. augusztus 8-án Arany Jánost fogadja a sztregovai kastélyban Madách. Másnap Arany Szliácsra indult volna a fürdőbe, de „a kovács leissza magát, a lovakat nem vasalhatja, s így az utazást el kell halasztani”. Arany gyanítja, hogy Madách „csellel késlelteti indulását”. Végül augusztus 10-én hajnali négykor indulnak Zólyomon át a fürdőbe.
1863-ban Ipolyi Arnold járt Sztregován. Aztán egyre rosszabbodik a költő egészségi állapota. A híres sebész, Kovács Sebestény Endre, aki Pestről érkezik 1864. szeptember 1-jén, már nem tud segíteni. Október 4-én Madách közli végrendeletét, s 5-én éjjel kettőkor „vízkórságban” meghalt.
Hogy a költő nem élt teljesen visszavonultan, ahogyan az a köztudatba került, talán a fentiek is bizonyítják. Egyébként szűkebb társaságához tartozott Sztregován Szontagh Pál, Henriczy Ágost, a falu evangélikus és Divald Kornél, a község katolikus lelkésze.
A fenti állítást alátámaszthatjuk a rokon, Balogh Károly visszaemlékezésével is. „Ám ne gondolja senki, hogy az »Oroszlánbarlang«-nak lakója valami keserűséggel eltelt embergyűlölő volt.
Barna szemeinek élénk tekintete, s az a jóízű nevetés, mely sokszor könnyeket facsart szeméből – éppen az ellenkezőjére vallanak.
Bizalmas baráti körben, kellemes hölgyek társaságában sziporkázott ajkairól az élc; de vidámságot, derűt keltettek tréfái, ötletei szűkebb családi körben is. Emellett nyílt és egyenes lelkű, jószívű és áldozatkész mindenkivel szemben.
Külsejében kissé cinizmusra hajló. Szabója rossz volt, valami falusi kontár Mulyadról; kalapjára, cipőjére nem sokat tartott. /…/ Szerette házában a vendégeket, s Imre-napkor nagy számban gyűltek nála jóbarátai. Sokat írt, olvasott.”
A költő idejében még állt a mai mellett az úgynevezett „régi kastély”, mely felirata szerint hajdan „castellum” volt. Építési idejét pontosan nem ismerjük. 1883-ban Kimnach László budai festő, Benczúr Gyula tanítványa járt a faluban. A régi kastélyt is lefestette, s a képeket egy útirajzzal együtt a Vasárnapi Ujságban közölte. Ebben említi, hogy a kastélynak az emeleten kőbolthajtásai voltak. A homlokfalra írt latin szöveget is megfejtette. Eszerint: „Ez épület, mely hajdan vár vala, s már 1430-ban a Madách-nemzetség által használtatott lakóhelyül, 1552-ben a török vad keze, 1717 s 1758-ban pedig tűz által dulatván meg, ennek szomorú és elégett romjai fölé emelte, építtette Sztregovai Madách Sándor 1799-ben.”
Az új kastélyról a Borovszky-monográfiában azt írják, hogy azt Madách Sándor, a költő nagyatyja építtette. Más, Sztregováról szóló írások szerint Madách apja volt az építtető. Az igazság az, hogy Madách Sándor szerezte vissza a családnak a sztregovai birtok egy részét s az úgynevezett „új kastélyt” is. A szép kéttornyú földszintes épületet is ő kezdte rendbehozatni /tehát nem építtetni/, amit aztán Imre, a költő apja hozatott végleg rendbe még nősülése előtt, s „fejlesztette ki kellemes szép parkkal körülvett rezidenciává”. S amint Horváth Károly, az új Madách-monográfia szerzője írja: „Ebben az épületben született költőnk, és nagy művét, Az ember tragédiáját is itt írta.” Erről tanúskodik a kastélyon elhelyezett magyar és szlovák nyelvű emléktábla is.
A Balogh Károly emlékezete alapján készített alaprajz megfelelően tájékoztat az egykori kastélyról. Innen tudjuk, hogy a költő „oroszlánbarlangja” és hálófülkéje valóban a biliárdszoba mellett volt. Tehát itt írta költőnk a nagy művet, nem pedig a toronyfülkében, mint arról egyes írások tájékoztatnak. Az egyik fülkében ugyanis a család levéltára kapott helyet, a másikból pedig lejárat vezetett az üvegházba.
Ugyancsak Balogh Károlytól tudjuk, hogy a kastély homlokzati részének szobái között a középső volt a nagy ebédlő. Az erkélyre nyíló ajtó két oldalán egy-egy „arany tükör, consollal”, a márványozott s „korinthi oszlopokkal díszített festésű falakon” pedig angol tájképek látszottak. A „fekete szoba” volt az „intimebb vendégek fogadására szánt társalgó, empire stylben készült” ébenfa bútorzattal. Az egyik toronyszoba a déli „rózsaszín szoba” fülkéjét alkotta; innen vezetett a csigalépcső a „télikertnek is beillő” üvegházba.
Az északi toronyszoba volt a levéltár. „A Löwengrubeban /oroszlánbarlangban/ a csibukokkal körülrakott pipatartó felett néhány vívókard, vívókesztyű és maszk, s egy régi páncéling… /…/ A biliárdszoba falait néhány bronzirozott szobrocska, Goethe, Schiller, Gutenberg, Luther stb., nagyatyámnak s nagyanyámnak összekelésük idejéből való arcképei, s néhány női fej – Madách Imre festményei – díszítik. Ugyanennek a szobának dél felé néző ablaka mellett áll az íróasztal, amelyen Madách Imrének nagy költői koncepciói nyertek életet. /…/ Itt van a faliszekrényben a kis kézikönyvtár. A könyvtárban lexikon, a Vulgata vaskos kötete s néhány, többnyire magyar irodalmi mű s gyakoribb használatra való könyv.”
Az U alakú, rokokó-klasszicista stílusú, barokk szöglettornyokkal ékesített kastély 1964-ben lett irodalmi, pontosabban Madách-múzeum. Ebben elévülhetetlen érdemei voltak dr. Balassa Géza régésznek, muzeológusnak. A kastélyban akkor hat helyiségben nyílt meg a kiállítás, s az épületen egy szlovák nyelvű emléktábla adta hírül, hogy ott született Madách Imre, s ott írta nagy művét, Az ember tragédiáját. Később átkeresztelték az intézetet Járási Honismereti Múzeumnak. Eredeti relikvia alig akadt az épületben. A kastélyt 1984 óta restaurálták, s 1996-ban nyílt meg újra az irodalmi kiállítás. Ennek egy része, elsősorban fényképanyag, Madách életét és munkásságát próbálta dokumentálni. Sajnos, a megnyitáskor csak szlovák nyelvű kísérőszöveg került a képek alá, ami közelről sem példázta Madách szellemi örökségét. Ezt később korrigálták, de mindez, akárcsak a néhány kép és bútordarab is csak halvány kontúrjait érzékeltették a kastély egykori hangulatának, életének. A múzeum tulajdonában volt még a Kubányi Lajosnak Madách Imréről készült egyik festménye s a költő Szent Imrét ábrázoló olajfestménye.
A kastély 2011. július 11. óta újabb felújítás alatt állt. A Madách Imre életét bemutató kiállítás egy része a kastély mellett álló evangélikus templom parókiáján, valamint a pozsonyi Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában volt mindeddig megtekinthető.
Az alsósztregovai kastélyt három év alatt újították fel az Európai Unió támogatásával, amelyet egy magyar-szlovák együttműködési projekt keretén belül valósítottak meg. A felújítás költségeihez másfél millió eurós támogatással járult hozzá az EU.
2013. január 1-jén már sor került a kastély ünnepélyes átadására, amelyen részt vett Vígh Annamária, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közgyűjteményi főosztályának vezetője, valamint Jana Motyčková, a szlovák kulturális tárca művészeti szekciójának főigazgatója. Jarábik Gabriella, a Madách-kastélyt gondozó Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatója, aki elmondta, hogy a műszaki átadásra s a megvásárolt műtárgyak, bútorok elhelyezésére is rövidesen sor kerül. Azóta erre is sor került, és megnyitották az „Ó ,hol vagyok ? Hol vannak álmaim?” című, a kastély falain belül zajló 19. századi életet bemutató kiállítást, illetve azt a környezetet is, ahol Madách világviszonylatban is jelentős műve megszületett és amelyet a világirodalom kincsei között tartanak számon.
Mint az egyik beszámolóban olvassuk: „Az irodalmi alkotás, ill. irodalmi környezet élményszerű bemutatásáról van szó, elsősorban képzőművészeti eszközök, valamint színpadi díszletek segítségével. Az ember tragédiája történetének képi megelevenítése magába foglalja a történelmi részt – szalonok, ahol a Madách család egyes generációi éltek (bútor, berendezés, történelmi portrék és képek, családfa), valamint az előadói részt (a kastély folyosója), ahol Az ember tragédiája 15 színének különböző forrásokból (Zichy Mihály, Kass János grafikái, Magyarország és Nagy Zoltán, Szlovákia) összeállított értelmezése tekinthető meg.“
A kastély külső falán látható az a magyar nyelvű emléktábla is, mely 1995-ben a Palóc Társaság és a Csemadok kezdeményezésére került fel az épületre. Rajta ez olvasható: „1823. I. 21-én itt született,/ 1864. X. 5-én itt halt meg,/ 1859 és 1861 között/ itt írta/ Madách Imre/ Az ember tragédiája/ c. halhatatlan művét/ állíttatta/ a Csemadok és a Palóc Társaság“.
