Február 24-én, pénteken délután öt órától folytatódott az immár havi rendszerességgel megrendezésre kerülő előadások sorozata a rajkai Faluházban. Ezúttal a téma február huszonötödikéhez, azaz a kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva Mindszenty József esztergomi bíboros, hercegprímás hányatott sorsú élete, szenvedései, kálváriája volt.
A délután meghívott előadója dr. Perger Gyula egyháztörténész, plébános, püspöki referens, igazgató volt Zala megyéből. Bevezetőben Kiss Vince polgármester üdvözölte az előadót, s egyben a megjelenteket, köztük a helybéli és egyben a szomszédos Dunakiliti település plébánosát, Somfai Árpádot, továbbá Varga Zoltán piarista atyát Mosonmagyaróvárról.
Mindszenty József bíboros 1892. március 29-én született Csehimindszenten. 1903 és 1911 között a szombathelyi premontrei gimnáziumban tanult, a teológiát 1911 és 1915 között a szombathelyi papnevelő intézetben végezte. 1915. június 12-én szentelték pappá. Papi életútjából kiemelkedő a 13 éven át a zalai egyházmegye területén végzett tevékenysége, a későbbiekben pedig mint veszprémi érseké, majd pedig mint esztergomi hercegprímásé. Ezt követte esztergomi bíborossá, Magyarország hercegprímásává történt kinevezése.
Előadásának fő témája a bíboros kommunizmus alatti üldöztetése, 1948 és 1956 közötti börtönben töltött évei, melyek 1948 karácsonyán az Andrássy út 60-ba történt elhurcolásával kezdődtek. 1949 februárjában kötél általi halálra ítélték, ő azonban nem tört meg. Továbbra is az ország hercegprímásának nevezteti magát egészen 1973 decemberéig. Kádárék Casaroli-bíborossal, a Szentszék követével való tárgyalások keretében követelték Rómától a nyugdíjaztatását. Az akkori pápa azonban ígéretet tett rá, hogy továbbra is megtartja őt bíborosi minőségében.
Ebben az időszakban a Vatikán kelet felé kezdett nyitni, tárgyalásokat kezdett a kommunista országokkal, mivel nem szerették volna, hogy azok katolikus egyháza elszakadjon Rómától. VI. Pál pápa úgy vélte, hogy a kommunizmussal 100-200 évig is számolniuk kell.
Mindszenty ügyében 1971. július 23-án került sor a következő tárgyalásra, amelyen Casaroliék ígéretet tettek, hogy legkésőbb 1972 márciusában, 80 éves korában felmentik a tisztsége alól. Mindszenty József 1971-ben elhagyta az USA budapesti nagykövetségét, magára véve a legnagyobb keresztet, a számkivetettséget. Hegyeshalomnál elhagyja a szülőföldjét, a határnál kiszállva megcsókolja és némán megáldja a szülőföldjét, Mária országát. Ezzel a cselekedetével a világon szétszóródott magyarság pásztora lett. A vatikáni küldöttség elfogadta Kádárék Mindszenty bíboros féken tartására vonatkozó követelését, ám előtte eltitkolták ezt. Kádár eltökélt szándéka volt Mindszentyt eltávolítani érseki székéből. 1973. december 18-án megüresedett az esztergomi érseki szék, ténylegesen azonban már elítélésétől, 1948 karácsonyától nem volt betöltve.
„El kell temetni Mindszenty Józsefet, mégpedig jeltelen sírba, mint egy kutyát“ – így akartak vele elbánni Kádárék. 1975. május 6-án egy Bécsben végzett operáció után 83 éves korában hunyt el. Kívánsága szerint Máriacellben temették a bazilikába, amely az összmagyar kereszténység egyik fő találkozási helye. 16 évvel később épen maradt testét hazahozták Máriacellből, mivel az volt a kérése, hogy csak akkor kerüljön a teste magyar földbe, ha Magyarországon lehull a vörös csillag. 1991. május 4-én történt tehát örök nyugalomra helyezése az esztergomi bazilika altemplomában.
„A gyilkosoknak megbocsáthatsz, de az áldozatokról mindig megemlékezz!“ – áll a felirat a Terror Házában, Mindszenty bíboros raboskodásának színhelyén.
A világ sok mindent elvehet tőlünk, de Krisztusba vetett hitünket soha – emelte ki az előadó. Majd Jézus szavait idézte: „Ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.“ Egy további érdekes gondolatot osztott meg a hallgatósággal: „A történelem orgonáján mindig Isten játszik.“
Mivel ebben az évben emlékezünk a fatimai Mária-jelenés 100. évfordulójára, ehhez kapcsolódóan Gyula atya elmondta, a Szent II. János Pál pápa ellen elkövetett 1981-es merénylet sem volt véletlenszerű, hiszen éppen május 13-án történt. S még egy különlegesség, ahol az évszámok érdekesek: 1517-ben a reformátor Luther Márton kijelentette: „Kell az Isten, kell Jézus Krisztus, de nem kell az Egyház.“ Kétszáz évre rá, 1717-ben a szabadkőművesség születésének évében az első szabadkőműves páholyban ezt jelentették ki: „Kell az Isten, de nem kell Jézus Krisztus és nem kell az Egyház sem.“ Végül pedig megint ugorva a történelemben 200 évet, 1917-ben az oroszországi első ateista kongresszuson már kihagyták az Istent is, vagyis szerintük az említett három közül – Isten, Jézus Krisztus és Egyház – egyik sem kell. Ugyanebben az esztendőben május 13-án kerül sor a Szűzanya-jelenésre Jézus Krisztus és Isten reakciójaként. És mit üzent a Szűzanya ekkor? Azt, hogy Oroszország megtér. 1984. március 25-én, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén pedig János Pál pápa felajánlotta Oroszországot – igaz nem név szerint megemlítve – Mária Szeplőtelen Szívének. A történelem orgonáján mindig Isten játszik – hangsúlyozta újra az atya.
Majd a kérdések ideje következett, melynek keretében Somfai Árpád plébános arról érdeklődött, várható-e idén a bíboros boldoggá avatása. Mint megtudtuk, már csaknem minden előkészület megtörtént, csupán Erdő bíboros úrnak kell határoznia az időzítésről.
Egy további kérdező arra volt kíváncsi, vajon járt-e 1938 és 1945 között, amikor visszakerültünk újra az anyaországhoz, itt, a Felvidéken a bíboros, már csak annak kapcsán is, hogy Padányi Bíró Márton veszprémi püspökről írt igényes monográfiát. Padányi püspök pedig, mint ahogy azt a neve is elárulja, nem másutt, mint a Csallóközben, Padányban született. (Elődje, Serédi Jusztinián a Mátyusföldön, Deákin látta meg a napvilágot.) Az atyának erről nem voltak információi, de ígéretet tett rá, hogy utánakutat. Egy hallgató részéről kiegészítésképpen elhangzott az is, Zalaegerszeg plébánosaként ő kérte, hogy a Muraközt, Csáktornyát és környékét, a Zrínyiek földjét is követeljék vissza Horthyék.
