(Fotó: TASR)

Robert Fico kormányfő azt állítja, a Mečiar-féle amnesztiák eltörlésére nem kínálkozik sok lehetőség, s a kormánykoalíció által előterjesztett javaslat kínálja erre a legnagyobb esélyt. A TA3 hírtelevízió Politikában című hétvégi vitaműsorában a kormányfő kijelentette, a javaslatuk nem csak afféle játszadozás. „Egyezségre jutni ilyen komoly kérdésben mindig nagyon bonyolult. Senki sem gyanúsíthatja a kormánykoalíciót azzal, hogy valamiféle játékot űzne” – fogalmazott Fico.

Mint mondta, a koalíció szándéka, hogy az Alkotmánnyal összhangban járjon el, hogy az ilyen döntések a jövőre nézve ne legyenek veszélyesek, és ne teremtsenek negatív precedenseket. Ezért vonják be a köztársasági elnöki amnesztiák hatályon kívül helyezésének folyamatába ennek a kérdésnek az Alkotmánybíróság általi megítélését is, ami alapvető feltétel a Smer-SD számára.

A javaslat gyorsított eljárásban való megtárgyalását, amit az ellenzék szintén bírált, Fico azzal magyarázza, hogy aránylag nagy a nyomás a mečiari amnesztiák eltörlésére. „A gyorsított eljárással annak szeretnénk elejét venni, hogy a parlament elfogadjon esetleg egy olyan határozatot, amely kimutathatóan ellenkezne az Alkotmánnyal. A mi javaslatunk szakértők bevonásával készült, nem néhány képviselő műhelyéből származó javaslatról van szó” – jelentette ki Fico Ján Budaj ellenzéki képviselő indítványára utalva, amely jelenleg második olvasatban került a törvényhozó testület elé.

A kormányfő szerint kormánya tudatosítja, hogy az alkotmánytörvény elfogadásához a koalíciónak és az ellenzéknek egyezségre kell jutnia. „Mi a feladatunkat elvégeztük, a szakértők elkészítették a javaslatot, most már a parlamenti klubban tárgyalják azt” – jelentette ki a miniszterelnök, aki egyes ellenzéki pártok ama bírálatát is elutasította, miszerint az alkotmánybírák történelmileg kötődnek Mečiarhoz, s ezért megakadályozhatják az amnesztiák hatályon kívül helyezését.„Ha van egy Alkotmánybíróságunk, és azt állítjuk, hogy annak joga van kimondani, alkotmányos-e vagy sem valami, akkor tartsuk ezt tiszteletben, és ne beszéljünk arról, hogy az a bíró ekkor vagy akkor lett bíró” – fűzte hozzá Fico.

Azt mondja, neki nem érdeke a konfliktus

A vitaműsor során a kormányfő azt is kijelentette, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök véleménye szerint összetűzésbe akar kerülni vele, pedig neki ilyen konfliktus nem áll érdekében. „Értem, hogy a tanácsadói beletaszítják őt az összetűzésbe, mert a köztársasági elnök úr egyfajta politikai hátteret készít elő a jövőre nézve. Én azonban ebbe a konfliktusba nem megyek bele.  Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem fogom elmondani a szuverén véleményemet és álláspontomat” – fogalmazott Fico.

A kormányfő a köztársasági elnök ezen a héten elhangzott kijelentéseire reagált ekképpen a Szlovákia európai és külpolitikáját értékelő konferencián elhangzott beszédében. Kiska szerint a jelenlegi kormány külpolitikája gyakran zavaros, miközben másképpen nyilvánulnak meg a képviselői Pozsonyban és másképpen Brüsszelben. „Nem tudom, miről beszél a köztársasági elnök úr. Néha elolvashatná a tanácsadóitól kapott beszédét azt megelőzően, hogy felolvassa azt. Olyan dolgok ezek, amelyeket nyilvánvalóan valaki ír a számára” – üzente Kiskának Fico.

A kormányfő szerint Szlovákia külpolitikája két elven alapul, amelyekhez a kormány sohasem lett hűtlen – az Európai Unió az életterünk, a NATO pedig a biztonságunk pillére. Másrészt viszont néha szükség van arra, hogy Brüsszelben a saját nemzeti érdekeink érdekében lépjünk fel” – fogalmazott a kormányfő. Példaként erre az Északi Áramlat 2 nemzetközi gázvezetéket, vagy az Oroszországgal szembeni uniós szankciók bírálatát hozta fel, amire Kiska figyelmeztetett.

A kormányfő szerint Szlovákiának kötelessége, hogy az unió és a NATO tagja legyen, de egyúttal jó kapcsolatokat kell kiépítenie mindenkivel, aki erre hajlandóságot mutat. Az Oroszországgal szembeni szankciók véleménye szerint semmit sem oldottak meg. „A mi gondunk jelenleg nem Oroszország, ez csak a problémák tipikus elfedése a külpolitikában, a mi legnagyobb gondunk az, hogy mi történik a jövőben az Európai Unión belül” – fűzte hozzá Fico az európai többsebességű fejlődésre utalva. Véleménye szerint Szlovákiának mindenképpen az uniós történések középpontjában kell állnia.

(TASR/Felvidék.Ma)