Marek Vagovič, az Aktuality.sk portál főszerkesztője Saját fejjel címmel írt könyvet. Lebilincselő történet a Smer színfalai mögül az oknyomozó újságíró szemével, aki több fontos botrányt is leleplezett. Az első fejezetben a szerző arról ír, milyen pénzeken utazott az ifjú Fico, a Szocialista Ifjúsági Szövetség lelkes tagja Máltára.
Robert Fico gyakran emlegeti, hogy szerény viszonyok közt élő családból származik. Édesanyja egy cipőbolt elárusítónőjeként dolgozott, apja pedig egy villástargoncát kezelő munkás volt. „Én nem olyan környezetben nőttem fel, ahol a szülők orvosok vagy értelmiségiek lettek volna. A kétkezi munkájukból élő emberek közt nőttem fel, akik hajnali hatra jártak munkába” – mondogatja.
Hatéves koráig Nyitrakörtvélyesen (Hrušovany) élt, ezt követően költöztek a szülei Tapolcsányba (Topoľčany). „Ha szerettem volna farmernadrágot venni, akkor nyáron például a sörgyárban kellett dolgoznom, ahol egy hónapig az üvegmosó mellett álltam. Vagy egy hónapig betont hordtam az építkezésre, ahova idénymunkásnak vettek fel.”
Fico a „munkabíró igásló” imázsát építgette, aki pénz és ismeretség nélkül mászott fel a politikai karrierje kezdetétől a ranglétra tetejére. „Nem tartoztam a kiválasztottak közé, sem pedig a kiváltságos réteghez” – mondta a múltjáról még 1989 előtt. És persze, nem felejtette el eközben értékelni a volt rendszer „szociális dimenzióját” sem.
Mi több, Fico azzal dicsekedett, hogy a kommunisták idején Máltán töltötte a szabadságát, amire a jogi egyetemen az előmenetele alapján kapott ösztöndíjából spórolta össze a pénzt. „Igaz, hogy Robo nem járt velünk a Halász cég (Rybársky cech) nevű étterembe, ahol havonta egyszer, az életmódunk részeként, eljártunk enni” – mondta nekem egyszer a volt évfolyamtársa, Milan Galanda, amikor a SME napilap riportereként Fico diákéveit térképeztem fel.
Galandának azonban, aki a bársonyos forradalom után a Nyilvánosság az Erőszak Ellen (VPN) képviselője lett, kételyei voltak afelől, hogy Fico csak a jó tanulmányi eredményeinek köszönhetően pihent volna a tengernél. Málta ugyanis akkoriban luxusnak számított, amit nem mindenki engedhetett meg magának. Igaz ugyan, hogy az aktív ifjúsági szervezetisek és párttagok, akik közé Fico is tartozott, különféle bónuszokban részesültek, beleértve a külföldi tartózkodáshoz való hozzájárulást is. De mivel a máltai út, nászút volt, Ficónak és a feleségének nyilvánvalóan a szülei vagy a rokonai is segítettek.
Svetlana Ficová, abban az időben Svobodová, édesapja elismert bíró volt. Sőt, 1988-ban a Legfelső Bíróság alelnöke lett. Vezető tisztségviselő volt a pártállam idején, azaz a vörös háttér jó minőségű volt” – emlékezik Martin Šrank, aki a kollégiumban együtt lakott Ficóval. A bársonyos forradalom után Šrank a KDH központi titkára lett.
Fico befolyás és elismertség után vágyott
De a leendő jogász Fico is megtett mindent még a volt rendszerben, hogy bekerüljön az elit közé. S bár nem származott tehetős családból, a legfőbb motivációja valószínűleg mégsem a pénz és a magasabb életszínvonal volt. Abban az időben inkább a befolyás és az elismertség után vágyott.
Az igyekvő Fico már a tapolcsányi gimnáziumban érdeklődést keltett, ahol osztályelnök volt, és aktívan tevékenykedett a Szocialista Ifjúsági Szövetségben (SZM) is. A május elsejei ünnepségekre rendszeresen felöltötte a sziszes egyenruháját. „Mi mindig igyekeztünk betegségekre hivatkozva kibújni alóla. Ha mégis mennünk kellett, garbókba öltöztünk. Robert számára azonban örömet jelentett, ha ingben és nyakkendőben mehetett. Törtetőnek tartottuk őt, aki szívesen mutogatja magát” – ecsetelte a középiskolás időket Fico volt osztálytársa, Katarína Šípošová.
Szerinte minden tantárgyból elsőként jelentkezett, és mindig volt kéznél egy példája arra, hogy mi minden készült a Szovjetunióban. „Azt állította, hogy a világon mindent a szovjet tudósok fedeztek fel. Mi nevetségesnek tartottuk ezt, a nyolcvanas években már nem volt olyan kemény a rendszer, megjelentek az ellenkező nézetek is.”
Az elkötelezett sziszes és Moszkva-barát az orosztanár osztályfőnököt, Elena Markovát is elvarázsolta, aki hasonló típus volt, mint Fico, bekapcsolódott a szocialista munkabrigádok tevékenységébe. A tapolcsányi egyszerű fiú a kedvencei közé tartozott, szédítő karriert jósolt neki.
„Egyértelmű volt, hogy nagyon ambiciózus, és képes hajtani azért, amit a fejébe vesz” – emlékezett Šípošová. Az egyetemen Fico tevékenyen kivette a részét a tanszéki szocialista ifjúsági szövetségből, jogi tanulmányai idején belépett a kommunista pártba is. „Nagyon ambiciózus volt, és az ilyen emberek természetszerűleg a vörös utat választották” – mondta Šrank.
A törtető és éles eszű Fico
Fico származását tekintve jó káder volt. A jogi tanulmányait is felelősségteljesebben végezte, mint évfolyamtársai többsége, az elejétől fogva a vörös oklevélre hajtott. „Úgy vélem, hogy a tudományos kommunizmusból kapott kettesét is kijavította” – jelentette ki némi túlzással Galanda.
De, hogy ne legyünk igazságtalanok a későbbi kormányfővel szemben, a „törtető” Fico ifjúságától kezdve éles észű is volt. Volt tanára, Ľubomír Fogaš szerint, akivel később a Szlovák Demokratikus Baloldal (SDĽ) pártjában voltak együtt, ugyan nem volt egy „paragrafusfaló, de rendszerszintű volt a gondolkodása”.
Egyetemi tanulmányai befejezése után az igazságügyi minisztérium jogi intézetében helyezkedett el. „Minden lehetséges dologgal foglalkoztak ott, beleértve a jog marxista elméletét is” – magyarázta Šrank. Fico akkori munkatársa, Ján Svák szerint azonban az intézetben olyan emberek is tevékenykedtek, akik nem a kommunisták kedve szerint jártak el. „Robert Fico tehetséges tudományos munkatárs volt. Szenvedélyes volt, és keményen dolgozott magán.”
Fico rendszeresen járt a pártgyűlésekre is, amelyeket Ida Hanzelová vezetett. „Nem emlékszem, hogy a felszólalásai valamiképpen kilógtak volna az általános keretből” – mondta Hanzelová, aki a bársonyos forradalom után a Legfelsőbb Bíróság bírája lett.
1989 előtt a felettesei többször is megengedték Ficónak, hogy nyugatra utazzon. Először a már említett Máltán járt, majd három hónapra Londonba küldték. De részt vett a helsinki nemzetközi konferencián is. Michal Benčík, a Jogi Intézet akkori igazgatója, akivel később az SDĽ-ben találkoztak újra, prózai módon magyarázta mindezt. Fico szorgalmas volt, munkabíró és idegen nyelveken beszélt. Csakhogy ez nem lett volna elegendő, mert más hasonló minőségű tudósok vagy szakemberek meg otthon ültek. A rendszer ugyanis nem tartotta őket megbízhatónak. Ha valaki többször is járt Nyugaton akkoriban, mint Fico, annak lojálisnak kellett lennie, és százszorosan leellenőrzöttnek. Mégpedig a rettegett Államvédelem (ŠtB) által is.
(Aktuality.sk/Felvidék.ma)
