(Fotó: Felvidék.ma, archív)

Farkas Iván, az MKP gazdaságpolitikai alelnöke legújabb írásában gyorsforgalmi utak lehetséges megépítését veszi górcső alá. Felidézi, hogy Nyitra Megye Önkormányzata 2015-ben módosította területrendezési tervét, s a folyamat elején az MKP képviselőcsoportjának nevében benyújtottak két sarkalatos módosító indítványt – a gyorsforgalmi utak megyéjüket érintő szakaszai majdani nyomvonalának módosítására.

„Az egyik módosítás célja az volt, hogy a megye stratégiai tervében az R7-es, déli gyorsforgalmi út Érsekújvárt ne északról, hanem délről kerülje el, elősegítve ezzel a Csángó régióban – Gúta, Ógyalla, Komárom, Párkány és Zselíz térségében – élők számára a gyorsforgalmi út rövidebb, gyorsabb és kényelmesebb elérését. Érsekújvár alapvető érdeke is, hogy a gyorsforgalmi út a várost délről kerülje el. Emellett, a másik sarkalatos módosító javaslatunk arról szólt, hogy a majdani R3-as észak-déli gyorsforgalmi út Nyitra megyét sokkal erőteljesebben szelje át, mint az addigi változatban. Zólyomból déli irányban ne Korpona és Ipolyság irányába haladjon – mert így csupán néhány kilométernyi szakaszon érintené Nyitra megyét –, hanem az Alsó-Garam mentén haladva, Garamszentbenedek (R1), Léva, Zselíz és Párkány érintésével, déli irányban” – emlékeztet a politikus.

Hozzáteszi azt is, hogy ezeket a javaslatokat a megyei képviselők mellett hatvan érintett település polgármestere és néhány civil vagy szakmai szervezet is megtámogatta. Hiába fogadta el azonban módosító javaslataikat a megyei önkormányzat, ha azt az állami hatóság megvétózta, mégpedig azzal az indoklással, hogy az elfogadott javaslat nincs összhangban az országos területrendezési tervvel (KURS). Végül a megyei önkormányzat, sokadik nekifutásra, az elfogadott módosításokat érvénytelenítette.

Az MKP gazdaságpolitikai alelnöke a továbbiakban a lehetséges megoldásra fókuszál, hiszen hamarosan megnyílik az országos területrendezési terv (KURS) módosításának lehetősége. Nyitra Megye Hivatala ugyanis az állami hatóságnak elküldte a 2015-ben benyújtott, fenti módosító javaslataikat anélkül, hogy a benyújtási procedúrát meg kellett volna ismételniük. Farkas Iván szerint innentől kezdve az állami hatóság felelőssége, hogy országos szinten elfogadják-e helytálló érveiket, módosító javaslataikat.

„Amikor Érsek Árpádot közlekedési miniszterré nevezték ki, nyílt levélben fogalmaztam meg számára, mik a Dél-Szlovákiában élők elvárásai, miben kellene alapvető kurzusváltást alkalmaznia az általa vezetett tárca hatáskörében. Az elvárások természetesen tartalmazták az R7-es és az R3-as gyorsforgalmi utak majdani nyomvonalának feljebb leírt módosításait is. Most megnyílik számára a lehetőség, hogy legalább részben megvalósíthassa választói, a szülőföldünkön élők alapvető elvárásait” – hangsúlyozza.

Egyúttal örömét fejezi ki, hogy a Nyitra megyei képviselők 2015-ben elvégzett munkája talán nem volt hiábavaló, bár innentől kezdve másokon, a kormányon van a sor, hogy a Duna mente és a Garam mente közép és hosszabb távon fejlődési pályára állhat-e, avagy lemarad. „Hisz ne feledjük, amerre a korszerű utak és vasutak haladnak, ott zajlik gazdaságfejlesztés és munkahelyteremtés. Más régiók pedig menthetetlenül lemaradnak és leszakadnak ” – zárja írását a gazdaságpolitikus.