Rigó Konrád (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

A Pátria rádió Reggeli című műsorának mai vendége Rigó Konrád kulturális államtitkár volt, aki a kulturális minisztérium berkeiben készülő, a műemlékvédelemről szóló új stratégiai anyagról és a népi mesterségek egyelőre csak tervezett online adatbázisáról is szólt.

Rigó Konrád államtitkár a minisztérium által kidolgozott anyagról elmondta, sok újdonság szerepel benne, köztük az új finanszírozási modell is. Hozzátette: „Attól, hogy új stratégiai anyagok, illetve új akciótervek születnek, nagyon nagy lépéseket nem fogunk tenni“.  Véleménye szerint a műemlékvédelem alatt álló épületek esetében fontos a helyi szemle, hiszen minden eset eltérő.

Szlovákiában 16 ezer műemléképület van

Rigó Konrád szerint ezek közül a legjelentősebbeket személyesen végigjárja, közöttük természetesen a szlovákiai magyarság számára fontos műemlékeket is. Megemlítette, az utóbbi napokban látogatást tett Alsósztregován a Madách-kastélyban, Szklabonyán a Mikszáth-házban és Közép-Európa legnagyobb apátságában, a jászói apátságban is járt. Icso Béla polgármester meghívására megfordult Barkán is, ahol a Bernáth-kastélyban tett látogatást. Barka polgármesterét a Civil Becsületrend által adományozott díj kapcsán nemrég ismerte meg személyesen, Komáromban.

Az alsósztregovai Madách-kastély (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Bevallása szerint minden helyszínen más problémákkal találkozott, de „ahol igyekezet van, ott megtalálják a műemlékek felújításának lehetőségeit is“ – fogalmazott az államtitkár. Kiemelte a Szlovákiai Magyarok Múzeumának sikerét a felújított Madách-kastély kapcsán. „Bízom benne, hogy egy határon átívelő projekt segítségével az udvart és a kertet is sikerül létrehozni“ – tette hozzá Rigó.

Az új pályázati rendszerről

Rigó Konrád elmondta, hogy a kulturális minisztérium 2017-ben megduplázta a műemlékek felújítására szánt összeget. „Az eddigi 6 millió euró helyett idén már 5,4 millió euróval több jut erre a célra“ – mondta az államtitkár. Ismertette, hogy külön alprogramban valósul meg az Újítsuk meg otthonunkat (Obnovme si svoj dom) program. „Ebben már komplex felújításokra lehet pályázni, ahol akár 1 millió 950 ezres támogatást is elnyerhet egy műemlék“ – mondta. A nagyon közeli határidő miatt (április 18.) arról biztosított, hogy a lehetőség évről évre adott és az új kiírások pár hónapon belül elérhetőek lesznek a kulturális minisztérium honlapján. Pozitívumként emelte ki azt is, hogy a felújítás időtartama változik: „Nem egy költségvetési évben kell a felújítást megvalósítani, hiszen a komplex felújítások kapcsán sok minden elhúzódhat. A jelenlegi kiírást is 2019-ig lehet megvalósítani és ez így is marad“ – számolt be az államtitkár.

Rossz állapotban vannak a szlovákiai műemlékek

Rigó szerint rossz állapotban vannak a szlovákiai műemlék épületek. Mint mondta, az elmúlt húsz évben sem sikerült a témában előrelépni, kevés a felújított épület. „Ahhoz képest, mennyit fordít Magyarország vagy Csehország műemlékvédelemre, illetve felújításra, Szlovákia ezen a téren komoly hátrányban van“. A rádióinterjúban viszont elmondta, hogy egy új pénzügyi modell kidolgozásán munkálkodnak, amely lehetővé tenné, hogy a sokkal drágább műemlékvédelem alá eső épületek komplex felújítására alanyi joguk lenne a tulajdonosoknak. Ez azonban még tesztelés alatt áll, mint mondta, az illetékes szervekkel folynak az egyeztetések. Az államtitkár bevallása szerint az elképzelésnek köszönhetően, mely még gyerekcipőben jár, felgyorsulhat a műemlék-felújítás.

Készül az online adatbázis a népi mesterségeket űző mesterekről

Rigó Konrád államtitkár a magyarországi Jövőnk öröksége „Utolsó óra“ programját példaként felhozva elmondta, hogy a régi mesterségek egyes képviselői még élnek és képesek átadni mesterségük titkait. „Tervben van egy központ létrehozása, ahol a régi mesterségek elsajátíthatóak lesznek. Hatalmas potenciált látok ebben. Egyrészt turisztikai szempontból, másrészt annak okán, hogy az egészséges lokálpatriotizmus, illetve az egészséges nemzeti öntudat kialakulását a népi mesterségek megismerése kapcsán is elő lehet mozdítani“ – mondta el véleményét.

A mi Szlovákiánk sokkal jobb hely lehetne, ha Kotlebáék…

Az államtitkár nem rejtette véka alá az aktuális eseményekkel kapcsolatos meglátásait. „Ha Kotlebáék nem vonatokon üldögélnének zöld pólókban, hanem műemlékeket újítanának fel, illetve régi mesterségeket tanulnának, és így próbálnák a nemzeti identitástudatukat átörökíteni, akkor a „mi Szlovákiánk“ egy sokkal jobb hely lehetne. Az adatbázisról elmondta, a régi technológiával dolgozó kőművesektől kezdődően, a bádogosokon át a tetőfedőkig mindenkire számítanak. „2020-ig konkrét lépéseket kell tennünk az adatbázis kialakítása kapcsán. Ez az elképzelés egyelőre csak papíron létezik, de 2020 belátható határidőnek tűnik“ – fogalmazott Rigó Konrád.