A rimaszombatiak a hétvégén már befejezték a 2016/2017-es évadot, mégpedig három győzelemmel zárták a II. ligás szereplésüket, de még senki sem tudja, hol folytatják ősszel. A fülekiek egy győzelemmel s egy vereséggel, míg a losonciak egy győzelemmel és egy döntetlennel zárták a hetet. A tornaljaiak viszont magabiztosan menetelnek, s már a második helyen tanyáznak, s az ajnácskőiek is visszaszerezték a harmadik helyüket. Több hónapos sikertelenség után a nagybalogiak is begyűjtötték a második győzelmüket.

A poprádiak elleni idegenbeli 1:6 után magához tért a rimaszombati csapat, amely bár a maradék három mérkőzéséből kettőt idegenben játszott le, ennek ellenére mindegyiket megnyerte, így visszavágott a poprádiaknak is. Papíron ezzel az MŠK a 8. helyen végzett, de hogy hol folytatja ősszel, azt még senki sem tudja biztosan…

Csányi Csaba legénysége (Prošovský–Vasilko, Sekulič, Petrán, Morháč (Wurczell 17., Balog 90.)–Lacsarak, Mazur (Ľupták 76.)–Kuridze, Fajčík, Uličný–Kelemen) már a 6. percben vezetést szerzett, ugyanis Fajčík remek előretörése után Mazur előbb a kapust találta telibe, de az ismétlésnél már nem hibázott. A 17. percben a hazaiak elvesztették Morháčot, aki megsérült, nem tudta folytatni a játékot, s legalább hathetes kényszerpihenőre szorul. A félidő második felében a vendégek átvették a kezdeményezést, s bár Prošovský a hazaiak kapujában parádézott, ő sem tudta megakadályozni, hogy Maťaš, a 27., majd a 37. percben is bevegye a hazaiak kapuját. Szerencsére a batyiak nem adták fel, s játékban maradtak, sőt a 41. percben Fajčík távoli lövésével szemben Knurovský tehetetlen volt.
A második félidőben már meglátszott a két csapat közötti különbség, s bizony, ha Prošovský nem parádézik, akkor a poprádiak akár meg is léptek volna pár góllal. De nem így történt, sőt a 69. percben Mazur egy ellentámadásból ismét megszerezte a vezetést a hazaiaknak, s mint később kiderült, ez volt a mérkőzés utolsó gólja is egyben.
Az MŠK a 8. helyen végzett, s mivel az egész bajnokságot átalakítják, még senki sem tudja, hogy ősszel melyik csapat hol folytatja. A legvalószínűbb a III. liga, de.. ,

A III. ligában két fordulót is játszottak az elmúlt hét folyamán, szerdán a 30. forduló mérkőzéseit bonyolították le, míg vasárnap a 25. fordulóra került sor. A losonciak két vereség után a tavaly még II. ligás vágtapolcaiakhoz látogattak, s bár kétszer is vezettek, meg kellett elégedniük az egy ponttal. A fülekiek (Kosztics–Zsivics, Borowski, Rubint, Hattori (90. Bari)–Urbancsok, Lipták, Vujosevics, Juhász–Botos (86. Telek), Ogaraku) a II. helyezett keremcseieket (Kremnička) fogadták, s a második félidőben lőtt két Vujosevics (az egyiket tizenegyesből) góllal értékes skalpot szereztek.

A 25. fordulóban aztán véget vetett nyeretlenségi sorozatának a losonci csapat, Vízkeleti János legénysége (Brauneis–Kováč, Cseri, Lopes, Visics (90. Badinka)–Pál, Husanik, Püšpöky (80. Bajzík), Borato–Szűcs, Best (89. Dedinský) az alsóházban tanyázó trencsénmakóiakat (Makov) győzte le 2:0 arányban. A hazaiak a brazil idegenlégiósuk, Lopes révén már a 11. percben vezetéshez jutottak, s a nigériai Best az 59. percben állította be a végeredményt. A fülekiek viszont nem jártak sikerrel a liptóselmenci (Liptovská Štiavnica) hatpontos mérkőzésen, a hazaiak ugyanis már a 3. percben vezetéshez jutottak, amit ugyan Hattori még a félidő hajrájában kiegyenlített, de a második félidő elején ismét Kosztics kapujában landolt a labda, s erre Piszár József csapatának már nem volt gólt érő válasza.
A hétvégén a losonciak a listavezető, s már bajnok liptóújváriak otthonában próbálnak szerencsét, míg a fülekiek a vágtapolcaiakat fogadják.

A IV. ligában kiesési rangadón az óváriak 9:2 arányban kiütötték az előttük álló zólyomkovácsi csapatot, így elkerültek az utolsó helyről, s mivel a poltáriak is kaptak egy zakót Tornalján, valamint a nagyrőceiek odahaza kaptak ki, már csak egy-egy pont választja el őket az előttük állóktól. Az ipolynyékiek Herencsvölgyről hoztak el egy pontot egy gólnélküli mérkőzés után, míg az egyre jobban szereplő tornaljaiak (Juhász R.–Molnár, Duczman D., Valaszkay, Juhász Cs.–Farkas, Rubint, Miglavic, Kováč–Duczman T., Balog) Juhász Csaba vezérletével és három góljával lemosták a pályáról a poltáriakat, így már feljöttek a második helyre.
A hétvégén az óváriak az előttük álló poltáriakhoz utaznak hatpontos mérkőzésre, míg a tornaljaiak Ipolynyékre.

Az V. ligában folytatódott a divényiek vesszőfutása, akik a Santrio Láza otthonában kaptak egy húszast. Némi meglepetésre az őszt végig az élen töltő ragyolciak odahaza kaptak ki a málnapatakiaktól (Málinec). Horváth góljával ugyan 1:0-ás előnnyel fordultak a második félidőre a vendéglátók, de aztán Rutkaj tizenegyesből egyenlített, s Ďurica fejesgólja már három pontot ért a málnapatakiaknak.
Folytatta rossz sorozatát a feledi csapat, amely sorozatban harmadik vereségét szenvedte el, ezúttal a losonctamásiak otthonából távoztak üres kézzel. A hazaiak már a 15. percben 2:0 arányban vezettek, s harmadik góljukat a hajrában, a 88. percben szerezték.
Nagy meglepetésre viszont felállt a padlóról a nagybalogi csapat (már legutóbb Alsósztregován is csak a mérkőzés végét nem bírták szusszal), s Iványi révén már a 6. percben megszerezték a vezetést az élmezőnybe tartozó rimakokavaiak ellen. A vendégek ugyan a 14. percben egyenlítettek, de az 58. percben Tóth Béla ismét megszerezte a vezetést, s erre már nem volt válaszuk a mérkőzés előtt a 3. helyen tanyázó vendégeknek. A nagybalogiak ezzel begyűjtötték idei második győzelmüket, de maradtak az utolsó helyen.
Az ajnácskőieknek nem okozott különösebb gondot az alsósztregovaiak legyőzése (4:1), s a hazaiak góljain Nagy, Molnár, Illés és Farkas osztozott, míg a csábiak gyenge mérkőzésen csak a három pontnak örülhettek, amelyet a 84. percben biztosított be Péter Patrik.

Hétvégén a felediek a ragyolciakat fogadják, az ajnácskőiek Rimakokavára, míg a csábiak Murányba látogatnak.

Az NB3-as, tartalékos összeállításban (Kersák–Debreczeni, Gólya, Benkő-Bíró, Kerényi (Móricz, 89.)–Lupták, Nagy R. (Csóka, 67.), Romhányi, Takács P., Oroszi–Berki (Illés E., 83.)) fellépő salgótarjáni STC (Hívesre, Sulczra, Köbölre, Zvarára, illetve Lukács Raymondra sem számíthatott Bari Jenő vezetőedző).) ezúttal a bajnokság második helyén álló monoriakhoz látogatott, de hiába vezetett Berkinek az első félidő utolsó pillanataiban lőtt góljával, a második félidőben a hazaiak megfordították az állást, s bár az STC még 2:2-re egyenlíteni tudott, a hazaiak felülkerekedtek, s 4:2 arányban megnyerték a csatát.

A salgótarjániak az idényt odahaza zárják, negyedikén, vasárnap este 18.00 órától a Rákosmente KSK csapatát fogadják a Szojka Ferenc Stadionban, amely dönt a salgótarjániak idei végső helyezéséről is.