Gergely Papp Annamária a szalag felkötlése után (Fotó: Okos Márton)

A húsvét hétfőjén a somogyországi Karádról indult feltámadási menet megérkezett a felvidéki Debrődre. A több száz éves templomban felvidéki, anyaországi és erdélyi zarándokok emlékeztek Szent László királyra, akinek tiszteletére emlékévet hirdetett a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága. A magyar kormány képviseletében Haraszti Attila, kassai főkonzul vett részt az eseményen.

A szentmisén, melyet Kiss András Endre helyi plébánossal közösen koncelebráltak a résztvevő plébánosok, elhangzott, hogy a lovagkirály egy erős és egységes Magyarország érdekében munkálkodott, és neki köszönhetjük, hogy ha szétszakítottságban is, de él a magyar nemzet.

Ezt követően Hollóháza és Debrőd polgármesterei a községeik részéről felkötötték a szalagot a feltámadási jelvényre.

A községházán Lomnici Zoltán a Szent László-év Tanácsadó Testülete nevében köszöntötte a zarándokokat, és rámutatott az emlékév kezdeményezésének jelentőségére. Majd Gergely Papp Adrianna átvette a Szent László-év emlékzászlaját, a tanácsadó testület ajándékát.

A feltámadási menet célállomása a pünkösdi csíksomlyói búcsú.

https://www.facebook.com/pg/FELVIDEK.ma/photos/?tab=album&album_id=1517427991612845