Csak örömmel tudom üdvözölni honlapunk ama törekvéseit, melyek eredményeként végre a figyelem középpontjába kerülhetnek középiskoláink is. Újabban egyre több olyan írás lát napvilágot, amely ezek helyzetét próbálja meg elemezni, bemutatva intézményeink eredményeit-sikereit és azok gondjait is.
Ennek azért is örülök, mert a múltban, ha iskolaügyünkről esett szó, mintha csak az alapiskolák lettek volna számunkra fontosak. Pedig több más szintű magyar oktatási-nevelési intézményünk is van: többek közt az óvodák, a szaktanintézetek, a középiskolák, de van egyetemünk, egyetemi karunk, több magyar tanszékünk, sőt néhány kihelyezett, magyarul is oktató főiskolai tagozatunk.
Nemrégiben a Lévai járás iskoláiról olvastam egy ballagási körképet. Igaz, a cikk csak két város, Léva és Ipolyság magyar gimnáziumaival foglalkozott. Sajnálatos módon nem esett szó a járás negyedik gimnáziumáról, a zselíziről, vagy az ipolysági szakközépiskoláról. Amint olvasom: az idén a járás három említett gimnáziumában összesen 51 diák ballagott. Ennyi tesz majd nemsokára érettségi vizsgát magyarul. Az ipolysági Szondy Gimnáziumban 21, a Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnáziumban 15 s a lévai Czeglédi Péter Református Gimnáziumban szintén 15.
Mit is tudnék hát én ehhez most itt hozzáfűzni? Először is azt, hogy csak elismerően lehet szólni a lévaiak törekvéseiről. Arról, hogy hosszú évtizedek után újra van anyanyelvünkön oktató gimnáziuma a városnak. Most már csak az lenne jó, ha ez az intézmény hozzá tudna járulni a Léván és a városhoz közeli falvakban élő magyarok öntudatának erősítéséhez, s az itteniek is élnének az iskolaválasztási lehetőséggel meg azzal, amit ez az iskola nyújtani tud. De annak is örülök, hogy Ipolyságon még mindig megfér egymás mellett a két gimnázium: az állami és az egyházi.
Ami miatt egy kicsit szomorú vagyok, az az alacsony, illetve csökkenő létszám. Különösen akkor rossz ez a kép, ha arra gondolok, hogy amikor én végeztem 1969-ban Ipolyságon, a három párhuzamos osztályból 103-an érettségiztünk. S akkor még ott volt az egykori jó hírű magyar mezőgazdasági technikum népes érettségiző osztálya. A nagy hagyományokkal rendelkező magyar gimnáziumnak városunkban mindig volt elég tehetséges tanulója. 1967-ig A és B osztályai voltak népes diáksággal. 1967-ben három osztály indult, s ez az állapot tartotta magát néhány esztendeig. Aztán újra két osztálya volt évfolyamonként, nem kevés tanulóval.
A 2002/2003-as tanévben érettségiztek először az akkor nyolcosztályos egyházi gimnázium diákjai, összesen huszonhatan. A következő iskolai évben 83 gyermek érettségizett Ipolyságon: az állami gimnázium A és B osztályában 50-en, az egyháziban 33-an. A 2004/2005-ös tanév még sikeresebb volt e tekintetben: az ipolysági magyar érettségiző gimnazisták száma 85 volt. Aztán lassan következett az apadás. Persze, ezt is meg lehet állítani, s bíznunk kell a változásban.
Ám azt is tudnunk kell, s újra el kell ismételnünk, hogy a létszámcsökkenés legnagyobb oka általánosságban a születések alacsony száma. Ennek okait itt és most is keresnünk kellene! Aztán kihat az iskolák létszámára a fiatal családok elköltözése a régióból, illetve a városból. De befolyásolhatja a helyzetet a kellő érdeklődés és a gyermekek megfelelő képességeinek a hiánya is.
Jóleső érzés arról hallani, hogy egyes helyeken – gimnáziumokban és középiskolákban – emelkedik a diáklétszám. A kassai gimnázium kapcsán olvasom, hogy ott az egyik párhuzamos osztály humán irányzatú, ahol nagyobb hangsúlyt kap a nyelvoktatás, tanítják a művészettörténetet, a képzőművészetet is. A természettudományiban pedig a matematika, a fizika, a kémia, a biológia, a számítástechnika oktatása a kiemeltebb.
Ez már a mi időnkben is hasonlóképp történt: a humán osztályban tanulhattunk filozófiát, logikát és pszichológiát; oktathatták magasabb óraszámban a nyelveket, kötelező volt az angol, választható a latin, érettségi tárgy a történelem. A másik irányzat az alaposabb természettudományos oktatást kínálta; kötelező volt az ábrázoló geometria, többet kísérleteztek stb. Amikor a nyolcosztályos gimnáziumot indítottuk, heti 5 órában oktattuk kötelezően csoportonként az angolt vagy a németet. Ehhez jött még az idegen nyelvű társalgás – plusz óraszámban. A gimnázium ötödik osztályától egy másik idegen nyelvet kezdtek a diákok. És tervben volt az olyan tárgyak oktatása is, mint a néprajz, a latin, a zene és a képzőművészet (utóbbi kettő a felső tagozatban is).
Most csak hirtelenjében mondtam el néhány dolgot. Az alaposabb vizsgálódás az érintettekre tartozik. A lehetőségek sokszor adottak, csak élnünk kell azokkal. Persze, a jó programokhoz, sok-sok ügyes, azaz elegendő gyermek is kell. Adja Isten ezt nekünk, s igyekezzünk mi is feltételeket teremteni hozzá!
