Fotó: TASR

“A Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) feloszlatása politikailag senkinek sem segít, még ha a párt feloszlatása mellett is döntenének, Kotlebáék ténykedése nem szűnne meg, és Szlovákiát sem változtatná meg” -jelentette ki a TA3 hírtelevízió politikai vitaműsorában Robert Fico kormányfő.

Fico szerint ez csak reklám egy bizonyos embercsoport számára, de semmilyen lényeges változást nem eredményez, mindössze újabb feszültséget hoz a politikai életbe. Mint mondta, különbség van a politikai megnyilvánulás és a valóság jogi értelemben vett értelmezése között. Ebből a másik szempontból Jaromír Čižnár legfőbb ügyésznek a Legfelsőbb Bíróságra küldött javaslatát az ĽSNS feloszlatására tiszteletben tartja.

„Feltételezem, hogy Jaromír Čižnár megfontolta a döntését” – reagált az SNS elnöke, Andrej Danko házelnök szintén a TA3 hírtelevízióban a kérdésre.  A legfőbb ügyész döntését ő is tiszteletben tartja. Danko úgy véli, hogy a feloszlatásra Kotlebáékon kívül más politikai pártok is megértek már. „Például azok a négyszemélyes zárt körűek” – fűzte hozzá a parlament elnöke.

Danko támogatja a politikai pártokról szóló törvény módosítását, véleménye szerint erre az ősszel sor is kerülhetne. Az SNS elnöke azt is ellenzi például, hogy közvetlenül a választások előtt valaki pártot vehessen, vagy hogy a politikusok a politikai pártjuk megszűnése után újat alapíthassanak. Az emberi jogokat tagadó eszméket terjesztő pártnak szerinte nincs helye a politikai palettán.

Az SNS állítása szerint a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) megszületéséhez az SaS is hozzájárult, Richard Sulík, az SaS elnöke azonban nem kívánt ezzel kapcsolatban részletesebben állást foglalni. Sulík csupán annyit mondott: „Nehezemre esik Danko urat véleményezni, alkossanak róla véleményt a választók”.

A beszélgetés során Andrej Danko azt is megerősítette, hogy a megyei választásokon egyedül indulnak. „Le szeretném tesztelni a regionális pártstruktúráinkat” – jelentette ki Danko.

(TASR/Felvidék.ma)