A dévényi vár (fotó: pravda.sk)

A Norvég Alapnak köszönhetően sikerült felújítani a dévényi vár középső és felső teraszát, a járdákat és a barlangban lévő helyiségeket is, melyekben új régészeti leleteket állítottak ki. A felsővár teljes felújítása több mint 500 ezer euróba került, melyből 440 ezret a már említett Norvég Alap állt, a maradék 77 ezret pedig Pozsony városa vállalta magára.

Norvégia, Izland és Lichtenstein jelentős anyagi támogatással járul hozzá az egyes országok műemlékeinek felújításához is: 2009 és 2014 között Szlovákia több mint 80 millió eurót kapott a Norvég Alapból, s ebből 12 milliót műemlékek felújítására.

A felsővárat azért kellett felújítani, mivel 2008-ban a szakemberek repedéseket fedeztek fel az alatta lévő sziklán, s ezért a helyszínt veszélyesnek minősítették.

A felújítás előtt régészeti feltárást végeztek, melynek során eddig nem ismert falmaradványok kerültek elő, melyek a 14., illetve a 17. századból származnak. Tavaly a várromot mintegy 175 ezer turista kereste fel, s a látogatók száma a felújítás után minden bizonnyal nőni fog.

„Ezen a helyen már az őskorban is éltek emberek. Ez egy nagyon jelentős műemlék, melyet meg kell óvnunk, őriznünk a következő generációk számára is” – mondta Farkašovská Ľudmila, Pozsony város alpolgármestere.

Fotó: pravda.sk

A vár múltja egészen a római korig nyúlik vissza, hiszen az alsóvár dombján Kr. u. a II-IV. században a Limes Romanum őrhelyei álltak. Az építménynek már a legrégebbi időkben is komoly védelmi szerepe volt, hiszen itt húzódott a Borostyán-út és a szentföldi zarándokút is. A vár külseje és tulajdonosai  gyakran változtak: II. Ottokár, I. Károly, III. Frigyes után Mátyás király következett, aki 1460-ban a Bazini és Szentgyörgyi famíliáknak adományozta a várat. Ebben az időben épült ki a nagy kiterjedésű alsóvár. A XVI. században az ecsedi Báthoryak magánvára volt, akik okosan politizáltak, aminek köszönhetően a Bécsnek vonuló törökök és Bocskai hajdúi is elkerülték azt. Ezt követően a császárhű Pálffyak büszke sasfészke volt a hely.

A kuruc háborúk után vesztett ugyan a jelentőségéből és lassan tönkrement, s a várat végül Napoleon katonái robbantották fel, teljesen indokolatlanul, így 1809 óta már csak a romjai állnak.

pravda.sk