A Mester válaszol (fotó: Hideghéthy)

Finisbe érkezett a Fortuna liga. Négy forduló van még hátra, amelyből a DAC már csak egyet, a május 14-ei Zólyombrézó elleni mérkőzést vívja a hazai pályán.

A DAC sikerszériája, jó formája, László Csaba agilis vezetése, a félig kész, de az impozáns Aréna, a lelkes, nagy számban jelenlévő szurkolótábor mind hozzájárultak, hogy a 2016/17-es idény elején lévő történéseket feledni tudjuk. Ki emlékszik arra, hogy a DAC játszott Szencen, mint hazai pályán? Vagy, hogy a Szenice ellen ott augusztus végén keserves, gólnélküli döntetlent játszottak?

Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a csallóközi csapat a múlt hétvégi mérkőzés megnyerésével évtizedes rekordokat döntött meg.

Győzelmükkel ugyanis beállították az 1990/91-es idény óta fennálló, 13 mérkőzést felölelő veretlenségi sikersorozatukat, valamint azt a rekordot is beállították, amelyet 1986 óta nem sikerült elérni, hogy zsinórban négy bajnoki találkozót nyertek meg.

Dolgozzatok (fotó: Hideghéthy)

Jelenleg a tabella hatodik helyén áll a dunaszerdahelyi gárda 37 ponttal. Az esélyeket latolgatva és a DAC jelenlegi formáját tekintve sokak szerint befogható még akár a Rózsahegy, a Trencsén vagy a Podbrezová csapata is.

Játékukban, technikájukban van még mit fejlődni, mégis a szlovák illetve még a magyar bajnokságban is egyedülálló szurkolótábor, valamint a sportkedvelő közönség, a nagyszámú elhivatott jelenléte, az erdélyi, székely mentalitás nagy szívet és küzdeni akarást kölcsönöz a játékosoknak.

A dicséret is jár (fotó: Hideghéthy)

A pálya szélén, a győzelem utáni magyar himnuszt hallgatva ösztönösen merült fel a kérdés: Lesz-e bajnok a DAC?

László Csaba, az együttes vezetőedzője portálunknak nyilatkozott a kérdésről: „Isten adja, hogy valamikor legyen! Hiszen nagyon mélyről indultunk. Az, hogy most előre tudtunk lépni, ez egy szép dolog, de még a bajnokságnak nincsen vége. Nagyon remélem, hogy a következő mérkőzéseket is meg tudjuk nyerni és akkor egy jobb évet fogunk kezdeni, mint 2016-ban.”

A csapat jelenleg az Aranyosmarót-Verebély együttese elleni, május 7-i idegenbeli mérkőzésre készül.