Április végén vette át Csáky Károly a Pátria-díjat, amelyet olyan személyiségeknek ítélnek, akik a helytörténeti kutatás területén kiemelkedő tevékenységet folytatnak. A helytörténész munkásságát a Felvidék.ma olvasói is jól ismerik, hiszen portálunk sorozatban közli írásait. Csáky Károlyt a díj átvétele után faggattuk.
A hétvégén megkapta a Pro Pátria Honismereti Szövetség díját. Milyen érzés volt megtudni, hogy munkásságát így is elismerik?
A díj odaítéléséről való értesülés általában jó érzés, s bejelentését olyan tisztelettel kell fogadni, mint amilyennel azt közlik. Remélem, azok, akik engem erre a díjra javasoltak, valóban őszintén gondolták a dolgokat, munkásságomat ismerik és elismerik.
Ha összegezni kellene, mit emelne ki munkásságából, mire a legbüszkébb?
Munkásságom eddigi repertóriumát két kötetben foglaltam össze. Nehéz lenne most valamit is kiemelnem a több mint félszáz megjelent könyvemből, megannyi tanulmányomból, dolgozatomból. Amennyiben azonban a díj a helytörténeti kutatásért, illetve az e téren elvégzett munkáért jár, sokirányú tevékenységem köre egy kicsit leszűkül. Mindenképpen büszke vagyok az egykori református Nemesbori községről, annak sorsfordulós történetéről írt falumonográfiámra még akkor is, ha ennek itthon alig volt sajtóvisszhangja. Pedig nem is az önkormányzat, hanem a Madách–Posonium Kiadó adta közre. De örülök a Nagycsalomjáról írt két könyvemnek is. Egyikben a középkori egyházashelyet és a szecessziós katolikus templomot mutatom be, másikban a falu évszázadait vizsgálom szélesebb összefüggéseiben. Döbbenetes művelődéstörténeti anyag tárult elénk, sok mindenről sikerült pontosabb képet rajzolnunk. Említhetném még a szakrális emlékeink nyomában címmel megjelent öt kötetemet, amely úgy gondolom egyedülálló vállalkozás tájainkon a maga nemében, akárcsak a most indított Temetőjárás sorozatom is. És szólhatok a kisebb kaliberű kiadványokról is: például a Honismereti Kiskönyvtárban közreadott közel húsz füzetemről. Ugyancsak örülök a Felvidék.Ma honlapon közzétett kisebb honismereti dolgozataimnak.
Munkásságának része azonban több kezdeményezés is…
Valóban nemcsak publikáltam, hanem sok minden mást is csináltam még. Büszke vagyok azokra az emléktáblákra is (Szeder Fábián, Gyürky Antal, Manga János, Bartók Béla, Pongrácz Lajos), melyek állítására az én kezdeményezésemre került sor. Akárcsak arra, hogy régiónkban újabb időben én írtam elsőként Szeder Fábiánról, Gyürky Antalról, Pongrácz Lajosról, Ipolyi Arnoldról. Az elsőnek kezdeményezésemre adta ki a Lilium Aurum a palócokról szóló tanulmányait könyv formájában. Ilyen eddig tudtommal még Magyarországon sem látott napvilágot. Ugyancsak kezdeményezésemre adta ki ez a kiadó Gyürky Antal Borászati szótárát hasonmás formában. Pongráczról és Ipolyiról pedig ma már iskolát is elneveztek szülőföldjükön. Az sem mellékes, hogy ma már tudjuk, kik nyugszanak a felsőszemerédi Stainlein-Saalenstein kriptában, s kik is voltak ők valójában. De tudjuk azt is, kiket temettek a nényei Luka-kriptába, a felsőtúri Pongrácz-sírboltba.
Mikor és miért kezdett el helytörténettel foglalkozni?
Helytörténettel szinte gyerekkorom óta foglalkozom. Ám komolyabban akkor bontakoztattam ki munkálkodásomat e téren, amikor kezdő tanárként a régiónkban kaptam helyet. Akkor jelentek meg az Irodalmi Szemle tájszámai, s első publikációimat is ott tették közzé. No meg a budapesti Honismeretben, ahol Halász Péter atyai barátomtól kaptam nagy támogatást, sok-sok szakmai útmutatást.
Mit javasolna a mai fiatalabb korosztálynak, miért érdemes ezt a szakmát választani?
Ez tulajdonképpen nem is szakma, hanem valami több ennél. Megszállottság, kemény kitartás és türelem kell hozzá. Mert a múlt tükörcserepei lassan állnak össze, de ha valami elkészül, csodálatos és felbecsülhetetlen értékű lehet. Alapja az önismeretnek, záloga a fennmaradásnak.
A köszönő beszédében kiemelte, nehezíti a munkát, hogy nincsenek olyan nyomtatott lapok, amelyekben helytörténeti munkákat publikálnának. Ez mennyiben nehezíti meg a munkáját?
A honismeretet közlő lapok hiánya az én munkámat már nem akadályozza, tulajdonképpen nem is magam miatt hadakozom azért, hogy legyen ilyen jellegű havilapunk, hanem az ügy érdekében. Mert a feltárt dolgok csak akkor szolgálhatják közösségünket, tágíthatják ismereteinket, ha azokat fel is dolgozzuk, közzé is tesszük. S ehhez kellene a nagyobb tér, a több lehetőség: tudományos és népszerűsítő téren egyaránt. Én eddig is magamat szerveztem a magam módján; egyszemélyes intézet vagyok, s végzem, amit kell, amit lehet, s amihez még van erőm. Persze pályám során volt azért sok-sok jóakaróm, segítőm és támogatom is, akiknek befejezésül szeretnék köszönetet mondani, így nevük említése nélkül is.
Milyen munkákat várhatunk Öntől a közeljövőben, min dolgozik most? Mit kutat jelenleg?
Munkálkodásom most is sokirányú. Mindenekelőtt a Temetőjárás második kötetének összeállításán dolgozom. De el kellene készítenem egy tartalmas kiadványt az emléktáblák, emlékhelyek nyomában tett barangolásaimból is. Aztán írom fokozatosan a Pedagógusnaplót. Arról már nem is beszélek, hogy a Szakrális emlékeink nyomában kiadott 5 kötet után, majdnem kész volt már évekkel ezelőtt a hatodik. Itt van kéziratban, de nincs energiám a megjelentetéshez, a pályázatírásokhoz, a pénzszerzéshez. Aztán rendezni kellene a dolgozószobámban, illetve a lakásomban felgyülemlett régebbi és újabb képeket, jegyzeteket, forrásmunkákat. De fiatalok és kicsik az unokáim is, őket sem akarom elhanyagolni, mert életemnek legnagyobb értelmét látom mindahányukban…
